Szerelem egy kisvárosban: Prológus

Prológus

(Bella szemszöge)

Útban a reptér felé kelekótya, de imádni való anyám körülbelül századjára kérdezte meg, hogy biztos vagyok-e a döntésemben. Erre most mit mondjak? Kérte, hogy csak az igazat. Hát akkor tessék: biztos vagyok benne, hogy nem akarom. Hogy is akarhatnám itt hagyni a mindig napsütötte Phoenixet egy állandóan eső áztatta kisvárosért? De ezt nem mondhattam, hiszen az egész ,,költözzünk Charlie-hoz, mert az jó móka lesz” az én ötletem volt. Mosolyt erőltettem az arcomra, ami meg kell valljam nem volt egyszerű feladat, és ennyit feleltem:

- Soha életemben nem voltam még olyan biztos semmiben, mint ebben a döntésemben. Nyugi, Anyu! - és áldottam az eget, hogy jó hazudozó vagyok.

Gyors búcsút vettem Renée-től és Philtől majd felszálltam a repülőmre. A laptopomat kézi poggyászként felhoztam magammal, hogy tudjak filmet nézni és szerencsétlenségemből kifolyólag nehogy elvesszen útközben. A filmből semmire sem emlékszem, mivel azon gondolkoztam, hogy milyen kocsit vegyek magamnak, mert vagy gyalogolok minden reggel kilométereket, vagy a cirkálóval fog Charlie furikázni. Tehát marad a kocsi vásárlás. Charlie Port Angelesben várt, és naná, hogy az egyenruhájában, melynek van egy kitűzője, amin ez áll: ,,Charlie Swan rendőrfőnök”. Szuper…

- Szia Bells, már vártalak - lelkendezett és sután megölelt.

- Szia, Apu - feleltem és visszaöleltem. Gyorsan becserkésztük a csomagjaimat. Nem volt egyszerű, de megoldottuk.

Bepakoltunk a járgányba és már indultunk is. Gondolataimból Charlie rángatott ki.

- Jól utaztál? Minden rendben ment? Renée és Phil kikísértek? Jól megvannak? Ők mikor indulnak? És mikor… - hadarta, de közbevágtam.

- Apu állj már le! Egyszerre csak egy kérdést, mert így sok a betű - nyugtattam az öregemet, mert kezdtem elveszíteni a fonalat.

- Igazad van - nyugtázta, majd vigyorogva hozzátette. - Drágám, te semmit sem változtál.

- Te viszont nagyon humoros lettél. Egyébként el sem tudod képzelni, hogy mennyit változtam az elmúlt egy évben mióta nem láttál - vágtam vissza, és durcásan dőltem hátra az ülésben.

- Akkor ki vele! - somolygott, mire az én agyvizem elkezdett forrni, de megnyugtattam magam, hogy a rossz kedvemről csak én tehetek.

- Már nem esek el a sima aszfalton a saját lábamban. - Ezen együtt nevettünk, mert ez nálam tényleg hatalmas eredménynek számított.

Ezt követően csendben haladtunk tovább, míg meg nem álltunk egy piros lámpánál, ahol egy Volvo C30-as dekkolt előttünk.

- Nekem is kell egy ilyen - motyogtam az orrom alatt, de Charlie meghallotta. Azt hittem megint elsüt egy poént, azért lepődtem meg a következő mondatán:

- Akkor veszünk neked egyet!

Hogy micsoda? Hüledeztem magamban. Sosem álltunk pénz szűkében, de ilyet még nem csináltak a szüleim, hogy ha valamit kiejtek a számon azt meg is kapom. Értetlenség ülhetett ki az arcomra, mert Charlie magyarázatba kezdett.

- Tudom, ez nem vall ránk, de nagy áldozatot tettél azzal, hogy anyád boldogsága érdekében lemondtál a sajátodról és ideköltöztél hozzám. Ezért igyekszünk mindent megtenni, hogy kicsit jobban érezd magad.

- De nem… Apu én… Figyelj… - dadogtam, de apám csendre intett.

- Tudjuk, hogy csak anyád miatt tetted nem pedig Forks és az esős napok száma csábított ide… - Egy olyan mindent tudó vigyort terült el a képén, hogy én csak pislogni tudtam. - Szóval, ha kell egy olyan kocsi, akkor lennél olyan szíves és kiszállnál? - És már nyitotta az én oldalam felőli ajtót.

Mikor szállt ki a kocsiból? Hé, nem mindegy, ha pont most fogsz kapni egy Volvo C30-at? Hmm… ez igaz. Amíg megvitattam magammal ezeket, már be is léptünk az autószalonba.

Ennyi gyönyörű autót utoljára két éve láttam egy autó kiállításon, és akkor is ez az autó tetszett a legjobban.

- Akkor egy C30-as vagy más tetszene? - kérdezte apám, kirángatva az emlékeimből.

- Aha - Ennyit bírtam kinyögni és ezt is elakadozó lélegzettel. Eléggé felvágták a nyelvem, ezért így még sosem jártam, hogy nem tudtam megszólalni. Az eladó elkezdte sorolni a kocsi értékeit, de nem figyeltem rá. Ahhoz túlságosan oda meg vissza voltam a boldogságtól és csak csodáltam a kocsit.

- Színben milyet szeretne a kisasszony? - tudakolta nyájasan és mégis kissé gúnyosan az eladó. Ebbe meg mi ütött? Gondoltam magamban.

- Nem is tudom. Apu szerinted melyik szín állna jól nekem? - fordultam Charlie-hoz, mert ez fogós kérdésnek bizonyult.

- Talán a fekete… - Erre felvontam a szemöldököm. Apám sötétnek tart? Majd rögtön folytatta -… mivel néha olyan vagy, mint egy kisördög - vigyorogta teli képpel. Láttam az összes fogát. Pfújj… Az eladó megforgatta a szemét és vállat vont. Nekem sem kellett több.

- Nem hallotta? - ripakodtam rá. - Kezdheti kitölteni a papírokat, nem érek rá egész nap.

Charlie köhögésnek próbálta álcázni a röhögését. Több-kevesebb sikerrel.

Az új Volvómmal követtem a cirkálót, amikor hirtelen lefékeztünk. De miért is? Ez nem apu háza, vagy vett volna egy másikat? Jelen pillanatban semmit sem értettem. Új kocsi, új ház? Mi lesz még itt?

- Elköltöztem. Gondoltam, jól jönne neked egy saját szoba és fürdő - Még a vállát is megrántotta. Ez biztos, hogy az én apám? Gondoltam és jót mosolyogtam a saját viccemen.

- Gyönyörű - mondtam ez első dolgot, ami eszembe jutott.

- Reméltem, hogy tetszeni fog. - Charlie csak ennyit fűzött hozzá, mivel elkezdte kipakolni a bőröndjeimet és a többi csomagomat a csomagtartóból. Amiben tudtam, illetve amiben engedte, abban segítettem. Mikor beléptünk a házba, egyik ámulatból estem a másikba.

Volt egy kisebb fajta előszoba, ahol egy fogas és egy beépített szekrény állt, mellette pedig volt egy cipős polc. A sarokban volt egy szobanövény, amit nem tudtam beazonosítani, de eléggé feldobta az összképet. Az előtérben lepakoltuk a holmimat, letettük a dzsekijeinket valamint a cipőinket. Az előtérből nyílt egy tágas nappali, ahol főleg a kávébarna és a bézs színek domináltak. Nagyon stílusosan és elegánsan volt berendezve. De a figyelmemet leginkább a kandalló fölött elhelyezett képek kötötték le, mivel mindegyik képen én szerepeltem. Ezt nagyon meghatónak találtam és rettentően szégyelltem magam, hogy eddig csak ilyen kevés időt töltöttem apuval. De aztán rájöttem, hogy most majd bőven lesz időnk egymásra. Ez a tudat megnyugtatott.

- Gyere, megmutatom a konyhát. Renée mondta, hogy tudsz főzni, remélem, tetszik – mutatott körbe a helyiségben.

Nagyon jól nézett ki. A nappali színvilága tükröződött itt is, amiből levontam a következtetést, hogy valószínűleg ez a két szín lesz domináns az egész házban.

- Nagyon modernnek tűnik – jegyeztem meg inkább magamnak, mint Charlie-nak, aki tudomásom szerint eddig pizzán és hamburgeren élt. Miután alaposan körbenéztem, elindultunk a lépcsőn fölfelé és én egyre izgatottabb lettem, hiszen ez azt jelentette, hogy már csak percek kérdése és beléphetek a ,,birodalmamba”.

- Ez itt az én szobám, kicsit rendetlenség van – sütötte le a szemét apu. Biztos zavarba jött.

- Nem is – nyugtattam. - Szerintem szép rend és tisztaság van az egész házban. – És nem hazudtam, tényleg így volt.

Miután körbenéztem Charlie szobájában és fürdőjében, tovább haladtunk és mikor azt hittem, hogy végre a saját szobámat láthatom, csalódnom kellett. Egy mosókonyha-szerűségbe léptünk be. Elég tágas volt. Természetesen a legjobb minőségű mosó - és szárítógéphez volt szerencsém és már azon gondolkoztam, hogy vajon hányadik elolvasás után fogom megérteni a használati útmutatókat. Az emeleti folyosó közepén volt egy lépcső még felfelé és a folyosó végén még egy szoba. Legalábbis gondolom, hogy egy szoba. Charlie benyitott és magyarázatba fogott.

- Ez a vendégszoba – elmosolyodott és folytatta. – Mindjárt a sajátodat is megnézheted, gondolom, az érdekel a legjobban.

Tehát az időt húzza. Vontam le magamban a következtetést. Ez szintén egy nagyon szép szoba volt, de nem sok időt pazaroltam arra, hogy körül nézzek, mert a sajátom valóban jobban érdekelt.

- Az emeleten van a szobád – mutatott a lépcső felé és elindult a földszint irányába.

- Te nem jössz? – értetlenkedtem, mire egy mosolyt kaptam apától.

Egész jól ki fogunk jönni.

Gyorsan felszaladtam a lépcsőn és egy újabb folyosón találtam magam, melynek mindkét végén volt egy ajtó. A hozzám közelebb esőbe benyitottam és egy olyan szobában találtam magam, melyet teljesen átalakítottak gardróbbá. Ez kevésbé lepett meg, mint az a tény, hogy teli volt ruhával. És mind az én ízlésemet tükrözte. De hát honnan tudta ezeket Charlie? És vajon a méreteket…? Hát persze! Csaptam gondolatban a fejemre mikor megláttam azt a csizmát, amit múlt héten néztem ki, de anya nem engedte, hogy megvegyem. Ő mindent megvett, amit akkor megdicsértem és elküldte ide. Miután kiálmélkodtam magam, elindultam a szobám felé. Óvatosan löktem be az ajtót, majd beléptem. Gyönyörű volt. Ez a szoba volt az egyetlen, melynek színösszeállítása eltért a ház többi részétől. A falak olíva-zöldben pompáztak és itt-ott egy padlizsán színű minta volt benne. Merész, de mutatós együtt a két szín. A sötétítő szintén zöld volt, lila megkötővel félrefogatva. Az ablak alatt volt egy íróasztal és egy olyan gurulós szék, mint az irodistáknak. A falakon képek voltak, amik absztrakt ábrákat adtak. Egy hatalmas franciaágy terült el a szobában, lila ágyneművel és zöld ágytakaróval. Középen volt egy, színben mindenhez passzoló, virágmintás szőnyeg. A falakon polcok voltak, melyeken felfedeztem egy-egy kedvenc könyvemet is. Nem volt benne semmi egyéb és így lett az egyszerűből nagyszerű, esetemben mesésen gyönyörű.

A szemem egy ajtóra siklott. A fürdőszobám színben egyezett a szobával. Hatalmas sarokkádam lett. Milyen jókat lehet majd benne fürödni, elmélkedtem. Nem volt más benne csak egy WC, de az egy ajtóval el volt választva a fürdőtől, és egy mosdókagyló - alatta kis szekrényke és mellette törölköző tartó - egy hatalmas tükörrel. Egyből beleszerettem az egész házba. Lementem a nappaliban heverésző Charliehoz és elkezdtem neki ecsetelni, hogy mennyire odavagyok az ízlésétől és köszönök neki mindent.

- Nos, akkor szerintem lássunk hozzá a kipakoláshoz – ajánlotta, mire felvittük a csomagjaimat. Gyorsan végeztem a berendezéssel, apu segítségével.

- Mi legyen a vacsora? – kérdeztem, majd megcéloztam a konyhát.

- Nem szeretnék válogatni, de ha lehet, most ne valami női kaját dobj össze – utalt ezzel arra, hogy én szívesen eszek salátákat és ehhez hasonló egészséges ételeket.

- Pedig nem ártana kicsit egészségesebben étkezned – róttam meg finoman. - Na, lássuk, mit rejt a hűtő.

Gyorsan összeütöttem egy kis rakott tésztát, majd vacsora után bepakoltam az edényeket a mosogatógépbe és elköszöntem aputól, majd elindultam a szobámba.

Megint gyönyörködtem benne egy sort, aztán megnyitottam a fürdővizet, addig átsuhantam a gardróbomba és összevadásztam egy pizsamát. Elzártam a vizet, telinyomtam habfürdővel és bemásztam a hatalmas kádba. Legalább egy óra hosszán keresztül ültem a vízben, de elhűlt, így kikászálódtam belőle. Gyorsan felöltöztem, megfésülködtem, megmostam a fogam, majd megnéztem az üzeneteimet. Anyától jött egy, amire gyorsan válaszoltam. Megköszöntem neki is a ruhákat, elmeséltem, hogy milyen gyönyörű minden, az új kocsimról is írtam, majd jó utat kívántam nekik, és elküldtem a hosszúra sikerült levelemet. Beállítottam az ébresztőmet hatra, majd bemásztam a jó meleg és óriási ágyamba. Az álom egykettőre utolért és csak reggel keltem fel, mikor megszólalt az ébresztőm.

- Első nap az iskolában. Már alig várom – motyogtam kómásan, majd neki láttam a reggeli teendőimnek.

Hétre készen is lettem, Charlie már elment dolgozni így én is elindultam.

A kocsim lenyűgözött az iskola felé menet. Sokan megnéztek, de nem törődtem vele. Gyorsan beparkoltam egy üres helyre, de a körülöttem lévők úgy bámultak rám, mintha főben járó bűnt követtem volna el. Ki érti ezt? Kikászálódtam, pont két lány súgott össze és a beszélgetésből elcsíptem egy mondatot: ,,Láttad hova parkolt?” Itt tilos lenne a parkolás? Nem, nem hiszem, mivel nincs tiltást jelző tábla. Akkor miért? Na, mindegy, majd megkérdezek valakit.

Befelé menet mindenki engem nézett. Végig néztem magamon, hogy mi olyan furcsa rajtam. Aztán rájöttem, hogy nem a ruhám miatt néznek meg, hanem azért, mert új vagyok. Biztos azt is tudják, hogy a rettegett Swan rendőrfőnök az én jó apám. Tuti nem lesz egy barátom sem. Majd csak elleszek egyedül is valahogy. Még volt egy fél óra az első órámig, így gyorsan megkerestem a termeimet, hogy ne napközben kelljen bolyonganom. Egész nap minden rendben ment, a tanárok kedvesek voltak, a diáktársak pedig meg sem mertek szólítani. Változás csak irodalom óra előtt állt be, amikor egy elképesztően jóképű srác kis híján felborított.