11. Fejezet: Egy év

11. Fejezet: Egy év

(Bella szemszöge)

Már csak két hét, és évfordulónk lesz. Az első évforduló! Ez aztán a nagydolog, főleg, ha egy vámpírba vagy szerelmes. Nem egyszerű, de ha kitartotok egymás mellett, akkor működőképes a kapcsolatotok. Pár napja azon agyalok, hogy mit vegyek Edwardnak az egyéves évfordulónkra.

Kihez máshoz is fordulhatnék, mint Alice-hez?!

- Nem tudom, Bella! – mondta letörten.

- Nem tudod?! – ironizáltam. - Melyikünk lát a jövőbe? Esetleg én?! Erőltesd meg egy kicsit magad!

- Menni fog magadtól is, és láttam, hogy tetszeni fog neki – felelte. Pontosabban elszólta magát.

- Csak egy kis kiindulópontot adj! – kérleltem.

Sóhajtott egyet, de végül feladta.

- Fényképek.

Nem a legnagyobb segítség, de több mint a semmi. Mihez kezdjek most ezzel? Pont befejeztem a tanácskozást Alice-szel, amikor Edward visszatért a vadászatról. Ekkora mázlit!

- Mehetünk? – kérdezte, mert Charlie meghívta Edwardot hozzánk vacsorázni, hogy ő is megismerhesse Amyt, és a gyerekeket.

- Persze, csak elköszönök Esmétől – mondtam, és gyorsan beköszöntem a konyhába.

Edward kivételesen lassan vezetett, és ez volt a szerencsénk. A főút szélén traffipaxoztak. Elhaladtunk egy tábla mellett, ami nagyon felkeltette az érdeklődésemet. Majd este visszajövök, hogy alaposabban is megnézhessem.

Hétre haza is értünk, de Amy csak nyolcra volt hivatalos, mert akkorra tudott odaérni a dada. Tehát nem jött be az az ötletünk, hogy Edward megismeri a kicsiket. Sebaj, majd legközelebb! Úgy vettem észre Amy-nek is szimpatikus Edward, és ez kölcsönösnek bizonyult. Tehát a nagy négyes randi sikeresen végződött. Vacsora után még beszélgettünk egy kicsit, de a vendégeink hamar elmentek. Kikísértük őket, majd bementem, hogy elpakoljam a koszos edényeket a mosogatógépbe. Míg vártam, hogy a gép lejárjon, úgy döntöttem ez egy tökéletes alkalom, hogy alaposabban is szemügyre vegyem a plakátot.

Ez állt a hirdetésen: ,,Jelentkezz modellnek! Ha szeretnél modell lenni fotózáson, kifutón, reklámokban vagy filmforgatáson, jelentkezz! Te lehetsz az, akit keresünk!Ha pedig csak egy jó portfólióra van szükséged, akkor is keress minket bizalommal!”

- Fényképek! - súgtam magam elé. Alice egy zseni!

Gyorsan elővettem a mobilomat, hogy elmentsem a megadott telefonszámot, majd írtam egy hálálkodó üzenetet jósnő barátnőmnek. Mikor hazaértem, még járt a mosogatógép, de úgy döntöttem, majd holnap kipakolok belőle, mert eléggé elfáradtam, és szerettem volna korán ágyba bújni. Elhatároztam, hogyha felkelek, az lesz az első dolgom, hogy felhívjam az ügynökséget, mielőtt még Edward ideérne.

A tervem nem jött be. Arra ébredtem, hogy Edward az arcomat simogatja, és közben a plafont bámulta. Kíváncsi voltam, vajon min jár az agya.

- Min gondolkozol ennyire? – érdeklődtem, majd felém fordult, és felvillantott egyet a kedvenc mosolyomból.

- Az évfordulós meglepetéseden – felelte kertelés nélkül.

- Én már kitaláltam a tiédet! – büszkélkedtem lelkesen.

- Mi lesz az? – kérdezte kíváncsian.

- Ha elmondanám, az nem lenne meglepi – válaszoltam, és mielőtt bármit reagálhatott volna, már a gardróbomban voltam.

Amíg öltözködtem, azon gondolkoztam, milyen ürüggyel tudnék teljesen egyedül maradni egy vámpírhallás mentes övezetben.

- Edward, megtennél nekem egy szívességet? – kérdeztem ártatlanul.

- Tudod, hogy bármit – felelte kedvesen.

Milyen kis aljas vagyok, hogy át fogom vágni.

- Nem ugranál el egy kis péksütiért, míg felporszívózok a szobámban? Úgy megkívántam – hazudtam könnyedén.

- Mit ennél szívesen? – érdeklődte ártatlanul.

- Mindegy, csak pékáru legyen.

- Negyed óra, és itt vagyok – mondta, majd elsuhant, és csak arra lettem figyelmes, hogy elhajtott.

Sietnem kellett, ha ki is akartam porszívózni, mire visszaér. Az ügyintézőnő nagyon kedves volt. Az ügynökség Seattle-ben van, és holnaputánra már adtak is egy időpontot. A fotózás és a képek előhívása négyszázötvenöt dollárba kerül, ha viszünk saját sminkest, kozmetikust, valamint ruhákat. Ez számomra mind megoldható, kivéve az, hogy lerázzam Edwardot.

Majd beszélek a fodrász-kozmetikusommal, azaz Alice-szel. Ő biztos kitalál valamit. Amint erre gondoltam, smsem érkezett, amiben ez állt: ,,Írok egy mailt! Puszi: Alice” Mindenre gondol. Nagyon jó szervezői képességekkel van megáldva.

- Mindenből hoztam egyet – hallottam meg Edward hangját a hátam mögül.

- Ugye, ezt nem mondod komolyan?! – kérdeztem hitetlenkedve, és csodálkozva.

- Nem tudtam, hogy melyik ízlene a legjobban – mondta, és közben huncutul mosolygott. – Egyébként útközben én is kitaláltam a te meglepidet – közölte, úgy mellékesen.

- Akkor is elég lett volna, ha csak egy valamit hozol, mert így a többi kárba fog menni – panaszkodtam, bár jól esett a figyelmessége.

A hat péksütiből hármat meg is ettem, pedig közel sem éreztem magamat ennyire éhesnek. Miután végeztem a reggelivel, Edward az én malmomra hajtotta a vizet.

- Haza kell ugranom, mert Esmének szüksége van rám – mondta letörten, és látszott rajta, hogy semmi kedve sincs hazamenni.

- Semmi gond, addig megleszek – közöltem higgadtan, de hogy ne fogjon gyanút, hozzátettem: - Csak siess vissza!

Kérésemet egy csibészes mosollyal díjazta, majd adott egy csókot, és el is tűnt. Felsiettem a szobámba, hogy elolvashassam Alice levelét.

,, Bella!

Először is köszönöm, hogy lehetek a sminkesed, és a fodrászod. Nagy megtiszteltetésnek veszem J.

Az ürügy: a beígért portlandi vásárlás lesz, így Edward nem fog gyanakodni. A fotózás után majd tényleg veszünk egy-két cuccot! Rosalie-t is magunkkal visszük, mert szükséged lesz pár új fehérneműre is, amiben az ő szakértelmére fogunk hagyatkozni! A fotóalbumot már meg is vettem, ha nem baj…

Egyébként imádni fogja a képeket, jó ötlet volt. Holnap átmegyünk Rose-zal, és összeválogatjuk a fotózásra a ruháidat, addig Jazz leköti hősszerelmes bátyám figyelmét.

Holnap délben ott leszünk!

Puszi: Alice”

Alice tényleg mindig, mindenre gondol. Tényleg gondoltam rá, hogy veszek pár új fehérneműt, de nem értem ehhez miért kell Rose. Bár több szem többet lát, és amúgy is szeretem az ilyen hármas programot. Sokszor valóban úgy érzem, mintha Edward testvérei az enyémek is lennének.

Edward egy fél óra múlva vissza is ért, és elég mérgesnek tűnt.

- Valami baj van? – kérdeztem aggódva.

- Nem, semmi – terelt. Legalábbis én úgy éreztem, nem egészen őszinte.

Hamar elérkezett a fotózás napja, amit meglepően nagyon élveztem. A képek, amik készültek rólam nagyon tetszettek. Egy fotóalbum biztosan teli lesz velük. A fotózás után elugrottunk vásárolni, és mind a hárman két nagy szatyorral értünk haza. Edward semmit sem vett észre rajtunk, így az ajándéka valóban meglepetés maradhat.

A képek egy két héttel később, az évfordulónk előtt két nappal lettek készen. Számomra nagyon feszült két hét volt annak ellenére, hogy Alice látta, hogy időben elkészülnek.

- Edward, ne kérdezz semmit, de nekem most el kell mennem – mondtam szerdán az utolsó óránk után.

- Hova? Miért? – értetlenkedett.

- Mondtam, hogy ne kérdezz semmit! – csattantam fel. - Egy pár óra múlva nálatok vagyok. Oké?

Nem vártam meg a reakcióját, hanem bepattantam a kocsiba, és elindultam. Szerencsére minden rendben ment, így három óra múlva megérkeztem a Cullen házhoz.

- Isten hozott, Hugi – üdvözölt Em.

- Hali, Medvebarátom – köszöntöttem, és amikor elmentem mellette nyomtam egy puszit az arcára.

Edward azonnal mellettem termett, ahogy meghallotta a hangomat. Nagyon feszültnek tűnt, de nemcsak ő, hanem a többiek is, és még a megszokottnál is figyelmesebbek voltak velem. Mindenki ki akart sajátítani, mintha többé már nem láthatnának, és csak ez a pár óra maradt arra, hogy együtt lehessünk. Amikor szóvá tettem, mindenki lehurrogott, hogy csak képzelődök. Ha ők mondják…

- Nem aludnál ma nálam? – kérdeztem Edwardot, amikor kikísért.

- Most nem fog menni, ne haragudj – mondta kelletlenül.

- Oké, semmi gond. Holnap találkozunk – köszöntem el.

- Aludj jól! – búcsúzott, majd magához szorított, és megcsókolt.

Gyorsabban hajtottam a szokottnál, hogy hamar hazaérjek, mert lefekvés előtt szerettem volna összeállítani a fotóalbumot, mivel holnap Edwardtól esélyem sem lesz. Halkan léptem be a házba, hátha Charlie már alszik, de tévedtem. Pont úgy nézett ki, mint aki engem vár. Ajajj…

- Beszélhetnénk? – kérdezte komolyan. Ez számomra nem sok jót jelent.

- Miről lenne szó? – érdeklődtem, amikor levágódtam az egyik fotelben.

- Péntektől vasárnapig odaadtam neked a házat, hogy kettesben legyél Edwarddal, igaz? – Nem igazán értettem, hogy mire akar majd kilyukadni.

- Igen, így van, és nagyon hálás is vagyok érte – feleltem aggódva.

Remélem, nem most akar felvilágosítást tartani, mert azzal már két hónapja elkésett.

- Szeretnék cserébe kérni valamit – kezdte, és mindenre felkészültem, csak erre nem. Bólintottam, hogy folytathassa. – Holnap elmennénk Amyvel kirándulni, viszont a dada nem ér rá, hogy vigyázzon a kicsikre. Megtennéd?

Megkönnyebbültem, hogy csak erről van szó. Azt hittem, hogy rossz fát tettem a tűzre.

- Bármikor, ezer örömmel – mondtam lelkesen, és már alig vártam a holnapot.

- Oké, akkor jó lenne, ha reggel tízre kész lennél, mert akkor fogjuk hozni a gyerekeket – közölte, és ahogy értelmeztem a mondatot, rájöttem, hogy ebbe nem is volt beleszólásom, csak Charlie úgy forgatta a lapokat, hogy minden úgy alakuljon, ahogy neki jó. Ravasz!

- Várjunk csak! – torpantam meg a lépcsőn, és visszamentem a nappaliba. – Holnap nem kell iskolába mennem?

- Carlisle majd ír neked igazolást – mondta nyugodtan, és csak úgy somolygott terve nagyságán.

- Akkor jó éjt! – köszöntem el tőle.

- Szép álmokat, Bells!

Igyekeztem hamar végezni a fürdéssel, hogy még az albumot is össze tudjam állítani. Két órámba került, mire sikerült kitalálnom, hogy melyik kép, melyik után következzen. Amikor végre elégedett voltam az eredménnyel, becsomagoltam, és írtam hozzá egy üdvözlőlapot, amire ezt az idézetet írtam:

,,Emlékszel, miért szerettünk egymásba? Emlékszel, miért volt közöttünk olyan erős a dolog: mert én képes voltam meglátni benned olyasmiket is, amiről a többi embernek fogalma sem volt. És te is ugyanígy voltál velem.”  

Ez a pár sor Guillaume Musso tollát hagyta el egyszer, és kettőnk kapcsolatára teljesen találó. Miután ezzel elkészültem, becsúsztattam az ágy alá, hogy Edward meg ne lássa, ha holnap átjön. Már majdnem elaludtam, amikor eszembe jutott, hogy szólnom kellene neki a holnapi programomról.

- Bella, te még nem alszol? – kérdezte kedvesen, köszönés gyanánt.

- Csak eszembe jutott, hogy elmondjam, holnap nem megyek iskolába, mert egész nap vigyáznom kell Elenára, és Aaronra – vázoltam a másnapi programomat.

- Akkor suli után benézhetek hozzátok?

- Persze, gyere csak! Majd nyitva hagyom az ajtót – mondtam, de közben ásítottam egy nagyot.

- Aludj, szerelmem! – köszönt el, majd le is rakta.

Talán pár percre volt szükségem ahhoz, hogy elaludjak. Az ébresztőmet fél kilencre állítottam, hogy tízre mindenképp el tudjak készülni.

Kipattantam az ágyból, de a mozdulat túl gyorsnak bizonyult, mivel megszédültem. Visszahuppantam az ágyra, és vártam pár másodpercet, hogy ne szédelegjen a fejem. Második neki futásra már nem volt semmilyen problémám a felállással.

Negyed tízkor lementem a nappaliba, de Charlie-t nem találtam. Gondoltam rá, hogy reggeliznem kellene, míg van rá időm.

- Áh! Szóval itt vagy – veregettem meg apa vállát, miközben szendvicseket készített.

- Csináljak egyet neked is? – kérdezte, és kellett pár pillanat, míg rájöttem, hogy most a sonka nincs túlságosan az ínyemre.

- Inkább eszek egy kis müzlit – mondtam, majd el is készítettem.

Háromnegyed tízkor megszólalt a csengő.

- Csináld csak a dolgod, majd én nyitom – nyugtattam Charlie-t, mert a csengőszóra kezdett bepánikolni.

- Sziasztok – üdvözöltem Amyt, és a gyerekeket.

- Helló, Bella – puszilt arcon Amy.

- Bella néni! Bella néni! – kiáltotta egyszerre a két kicsi.

- Charlie a konyhában van – mondtam Amynek, de inkább velem tartott a nappaliba.

A gyerekeknek már legutóbb felszabadítottunk egy sarkot, amolyan játszósaroknak, így nem volt velük különösebb gond, míg az anyjuk kiadta az utasításokat.

- Ne aggódj, menni fog! – nyugtattam, mert látszott rajta, hogy ideges a kicsik miatt.

- Anyu, menj csak! Addig mi Bella nénivel fogunk játszani – mondta Elena, miközben megölelte Amy lábát.

- Oké-oké! – adta meg magát. Annak a kislánynak tényleg nem lehet ellenállni. – Fogadjatok szót Bellának! Értve vagyok?

Mindkét gyerek hevesen bólogatott.

- Érezzétek jól magatokat! – köszöntem el tőlük.

- Köszönjük, Bells – hálálkodott Charlie, de csak legyintettem, és kitoltam őket a lakásból, majd rájuk csuktam a bejárati ajtót.

Most, hogy elmentek, elkezdtem kicsit izgulni, hogy vajon tényleg menni fog-e nekem egyszerre a két gyerek felügyelete.

- Bella, játszol velünk építőkockásat? – kérdezte Aaron.

Elena már hibátlanul beszél, és Aaron is nagyon ügyes, bár még előfordul, hogy összeakad a nyelve egy-egy kacifántosabb mondatnál.

Fél tizenkettőkor kiparancsoltam őket a konyhába, hogy megebédeltessem őket. Ekkor ütköztem az első komolyabb akadályba.

- Én nem vagyok éhes – jelentette ki Elena.

Aaronnal szerencsére nem volt gond, ő nyugodtan evett.

- Olyan nincs! – mondtam határozottan. – Mindannyian ebédelünk.

- Én nem – vitatkozott tovább.

- Rendben ne egyél, de akkor nem kapsz utána desszertet, és ha felébredtél az alvásból nem nézhetsz velem és Aaronnal mesét. – A fenyegetőzés meghozta a hatását, mert végre ő is hozzálátott az ebédjéhez. Természetesen a beígért desszert nem maradhatott el, így csak negyed egykor tudtam őket lefektetni. A saját szobámban ágyaztam meg nekik, mert az én ágyam volt a legnagyobb fekvőfelület a két gyerek altatásához.

Szerencsére hamar elaludtak, így volt egy kis időm olvasgatni. Nem mertem őket egyedül hagyni, nehogy felébredjenek, és nélkülem vágjanak neki a lépcső megmászásához. Két óra körül meguntam az olvasást, és gondoltam átmegyek a gardróbba, hogy összevadásszam a holnapi ruhámat. Amikor kinyitottam a szobaajtót Aaron elkezdett mocorogni. Egy tapodtat sem tettem, hanem az ajtóból néztem a békésen alvó csöppségeket. Ahogy ott álltam, egyszer csak egy hideg kéz ölelt át hátulról. Kivételesen nem ijedtem meg, csak a mellkasának döntöttem a fejemet. Pár percig még így álltunk, majd kimentünk a helyiségből. Az ajtót halkan becsuktam, majd leültem a lépcső tetejére.

- Örülök, hogy itt vagy – mondtam Edwardnak, majd hozzásimultam.

- Aranyosak – jegyezte meg. – Nem volt velük gond? – kérdezte kíváncsian.

- Nem volt vészes, és sikerült megoldanom, de ez azzal járt, hogy ha felébredtek mesét kell néznünk – mondtam mosolyogva.

- Ha veled tehetem, akkor kibírom. – Amikor válaszolni akartam volna rá, csendre intett, majd finoman megcsókolt.

Pont kezdtünk volna belemelegedni, amikor kinyílt a szobám ajtaja. Aaron állt a folyosó végén, és eléggé álmatagnak tűnt. Odamentem hozzá, és felvettem az ölembe. Így ültem vissza Edward mellé. Aaron hozzám bújt, és cumizta az egyik ujját. Edward átkarolt, és közben gyengéden nézett. Nem tudom, mi járhatott a fejében, de néha egy-egy másodpercre eltorzult az arca. Egy újabb furcsaság, amire biztos nem kapnék választ, ha rákérdeznék.

Amikor Aaron magához tért kíváncsian fordult Edward felé.

- Te ki vagy? – kérdezte minden kertelés nélkül.

- Edwardnak hívnak, és téged? – Nagyon kedvesen szólt hozzá. Még kedvesebben, mint hozzám szokott, pedig azt hittem azt már nem lehet fokozni. Tévedtem…

- Aajon vagyok – mutatkozott be a kisfiú is.

Nem sokkal később Elena is felébredt, és ő is bátran közeledett Edward felé. Az emeletről, hogy gyorsabban haladjunk, ölben vittük le a gyerekeket. Én Aaront, Edward pedig Elenát. Nagyon jól állt a kezében. Egy percig átsuhant a fejemen, hogy milyen kár, hogy nekünk nem lehet közös gyerekünk.

Uzsonna után megnéztük a beígért mesét, majd rajzoltunk, bújócskáztunk, és építőkockáztunk. Charlie, és Amy vacsora előtt futottak be. Elmeséltem a napunkat, azután a gyerekek, és az anyukájuk hazament. Egy óra múlva Edward is követte Amyék mintáját.

Este izgatottan bújtam ágyba a holnapi nap miatt. Nem is aludtam valami túl jól. Sokszor felébredtem, de tudtam, hogy csak azért, mert izgultam, hogy vajon tetszik-e majd Edwardnak az ajándéka.

Reggel korán felkeltem, még azelőtt, hogy az ébresztőm megszólalt volna. Lementem a konyhába, hogy készítsek Charlie-nak reggelit, mielőtt munkába menne, de elkéstem vele. Legközelebb hamarabb kinézek az ablakon…

Még két órám volt, hogy Edward ideérjen, és elmenjünk a suliba. Ez az idő arra volt elegendő, hogy egy órát üljek a kádban, majd neki lássak a készülődésnek. Edward fél hétkor toppant be, nem kis meglepetésemre. Még csak egy bugyi volt rajtam, amikor mit sem sejtve belépett a szobámba.

- Nem lenne gond, ha ma egy kicsit… - harapta el a mondatot. De a torkára forrt a szó, találóbb kifejezés lenne.

- Ha mi? – kérdeztem ártatlanul. Nyelt egy nagyot, majd megrázta a fejét. Gondolom azért, hogy kitisztuljon.

- Mi? Mármint… Azt hittem… - dadogta, miközben piszok lassan elkezdtem felé lépkedni.

- Mit? – kérdeztem kacéran, majd amikor elé értem, megcsókoltam a nyakát.

- Nem tudom – sóhajtotta, majd megcsókolt. Igazi szenvedélyes csók volt, és elkezdett tolni az ágy felé. Mielőtt hanyatt döntött volna, kibújtam öleléséből, amiért kérdőn nézett rám, ezért kielégítettem a kíváncsiságát.

- Rajtad több ruha van. – Végignéztem rajta, és hozzátettem: - Sokkal több.

Magamhoz képest gyorsan megszabadítottam az ingjétől, de abban nem vagyok egészen biztos, hogy minden gomb a helyén maradt. Kigomboltam a nadrágját, és azt is lehúztam róla. Végül én döntöttem hanyatt őt, ami a segítsége nélkül biztos nem ment volna.

Teste legérzékenyebb pontjára ültem, és úgy csókolgattam felsőtestét, nyakát, száját.

- El… fogunk… késni – nyöszörögte.

- Aha – feleltem.

Egymás mellett feküdtünk, és csak úgy özönlettek rám az emlékeim. Az első találkozásunktól kezdve, az előbbi felejthetetlenül szenvedélyes együttlétünkig. Felültem, és aranybarna szemébe nézve mondtam:

- Boldog Évfordulót!

- Neked is Boldog Évfordulót! – mondta mosolyogva, és láttam az arcán, hogy ugyanolyan boldog, mint én.

- Szerinted Carlisle ír nekünk igazolást?

- Ha nem, akkor sem kell aggódnunk, mivel tökéletesen hamisítom az írását – osztotta meg velem ezt a csekélynek nem mondható információt.

Úgy döntöttem átadom neki az ajándékát. Most már úgy is mindegy. Romantikus estét terveztem, de nem jött össze.

- Csukd be a szemed, és ne less! – utasítottam, és gyorsan előhalásztam az ágy alól az albumot. – Kinyithatod!

- Mi ez? – kérdezte izgatottan.

- Nyisd ki!

Türelmetlenül, a vámpírsebességét bevetve tépte le a csomagolópapírt. Szerencsére az üdvözlőkártya megmenekült.

- Minden egyes másodpercre emlékszem – mondta, miután elolvasta az idézetet, és mindegyik szót külön kihangsúlyozta.

Kíváncsian vártam, mit fog szólni a képekhez. Az albumot lassan, minden képet alaposan tanulmányozva nézett meg.

- Na, hogy tetszik? – kérdeztem izgatottan, amikor már öt perce csak csendben ült, és lapozgatott.

- Csodálatos – mondta, majd megcsókolt. – Szeretlek.

- Ennél többre nincs is szükségem. – Vidáman mosolyogtam rá, de az ő felhőtlen boldogsága egy pillanatra eltűnt az arcáról, és ezt már nem tudtam szó nélkül hagyni. – Valami rosszat mondtam?

- Dehogyis! Csak az ajándékod a kocsimba maradt, viszont nekem most túl kényelmes melletted, hogy lemenjek érte – nyugtatgatott, de éreztem, hogy itt ennél jóval többről van szó.

Rá fogok jönni, hogy mit titkolnak előlem! Ha addig élek is, de rájövök…

Egész délelőtt csak feküdtünk egymás mellett, és emlékeket idéztünk fel. Körülbelül ötször végig néztük a gépemen az eddigi közös képeinket is. A kedvenc képünkhöz értünk, amikor Edward mondott valami furcsát.

- Bármi történjék is a jövőben, csak ezekre a pillanatokra szabad emlékeznünk – dünnyögte az orra alatt.

Nem vagyok száz százalékig meggyőződve arról, hogy akarta, hogy halljam. Valami nagyon bűzlik nekem, de ráérek kiszagolni, hogy mi is, hiszen ez az évfordulónk. Délben másztunk ki az ágyból, hogy megebédeljek, mert eléggé megéheztem, amit nem igazán tudok hova tenni, hiszen csak pár órája, hogy reggeliztem. Ha így folytatom, el fogok hízni. A neten már olvastam róla, hogy a szerelem hízlal, de akkor is!

Míg elmosogattam azt az egy tányért, amiből ettem, Edward kiment az ajándékomért. Már nagyon kíváncsi voltam, hogy mi lehet az. Persze a legnagyobb ajándék az, hogy egy ilyen tökéletes lény az enyém, de a kíváncsiságomat sosem tudtam kordában tartani.

- Remélem tetszeni fog – mondta, és a kezembe nyomott egy kisebb dobozt. Akkora volt, mint egy gyűrűtartó dobozka.

- Ugye nem? – ijedten néztem Edwardra, aki mosolyogva mondta:

- Még nem.

Izgatottan bontottam ki, és egy szív alakú aranymedál volt benne.

- Edward, ez gyönyörű – ugrottam a nyakába. – Köszönöm.

- Nézd meg a hátoldalát – mondta, és kíváncsian fordítottam meg a medált.

Ez volt belegravíroztatva: ,,B&E” Szégyen-nem szégyen, eleredtek a könnyeim.

- Szeretlek – súgtam a fülébe, amikor átölelt.

Pár perc alatt megnyugodtam, hiszen ezek örömkönnyek voltak. Kivettem a nyakamból az aranyláncomat, és felfűztem rá a medált. Edward segített visszaakasztani a láncot, majd megállapította:

- Tökéletes.

Leült a kanapéra, és intett, hogy üljek mellé, de nemlegesen ráztam a fejemet.

- Kérlek, maradj itt! – kérleltem, hiszen volt még egy meglepim a számára.

- Miért? – akadékoskodott.

- Csak ne mozdulj – mondtam, majd mosolyogva folytattam: - Vámpír vagy, tehát ennek nem szabad gondot okoznia.

Amikor ráléptem az első lépcsőfokra, visszafordultam, és láttam, hogy Edward is engem néz. Nyelvet öltöttem rá, majd kuncogva felszaladtam a szobámba. Levetkőztem, megfésülködtem, fogat mostam, és kivettem a láncot a nyakamból, nehogy elszakadjon. Mivel eddig ez nem történt meg, majd pont most következne be, amikor már egy ilyen gyönyörűséges medál is van rajta. Felvettem az új szerzeményemet. Alice-nek, Rose-nak, és nekem is nagyon tetszett, már csak Edwardot kell vele megnyernem.

- Csukd be a szemed, kérlek! – kértem az első emeleti lépcsőfordulóban.

Lesétáltam a lépcsőn, és tőle félméternyire álltam meg, hogy majd alaposan is szemügyre tudjon venni.

- Kinyithatod – adtam meg az engedélyt, és kicsit félve vártam a reakcióját. – Ez az ajándékod második fele.

- Hm… - hümmögött, majd felállt, és odalépett hozzám.

- Na, mit szólsz? – kérdeztem kíváncsian, és lassan körbeforogtam, hogy minden oldalról láthasson.

- Remélem, emlékszel hol vetted, mert nem tudom garantálni az épségét – mondta, majd megcsókolt.

Belemosolyogtam a csókba, amikor eljutott a tudatomig mondanivalójának lényege. Az események pedig csak úgy követték egymást. És csak arra eszméltem fel, hogy az ágyamon fekszek, amikor egy reccsenést hallottam. Tudtam, hogy ez a babydollom halálát jelentette. Szerencse, hogy Alice előre látó volt… Ez de jó! Alice, előre látó… Oké, ha már így kiszórakoztam magam, akkor folytathatom is az előző gondolatmenetemet.

Alice tudta, hogy fogja végezni, így ugyanebből vettünk még kettőt, illetve még másik három különbözőt. Rose és én válogattunk, jósnő barátnőm pedig megnézte, mennyire nyeri el Edward tetszését.

Pár nappal később…

Az évfordulónkat követő hétvégén Amy, és Charlie elutaztak. Igen, egy egész hétvégére. Vinni akarták a gyerekeket is, de felajánlottam nekik, hogy vigyázok rájuk, ha szeretnének inkább kettesben lenni. Amy először tartózkodott az ötlettől, de Charlie végül meggyőzte őt, hogy így legalább el tudnak utazni Mount Bakerbe. Az én tarsolyom pedig rejtegetett egy Carlisle-lapot, ha baj történne, akkor lesz orvos a közelben.

A kicsik már alig várták, hogy Bella néni, és Edward bácsi vigyázzon rájuk. Edwardnak is tetszett az ötlet, mert tudta, hogy ez engem boldoggá tesz, illetve Elenával nagyon nagy összhangba kerültek. Nagyon jó apa lenne, ha lehetne gyereke. De beérjük a kistesóimmal, mivel már így tekintek a két kis huncutságra. Főleg azóta Edward meghallotta Charlie azon gondolatát, hogy Amy születésnapján megkéri a kezét. Ez körülbelül két hónap múlva fog megtörténni.

Esme a lelkemre kötötte, hogy hétvégén vigyük át Elenát, és Aaront, hogy ők is megismerhessék. Szombaton uzsonna után eleget tettem a kérésének, így útra keltem a gyerkőcökkel.

- Hova megyünk? – kérdezte Elena, amikor beültettem a kocsiba.

- Edward anyukájához – feleltem, és nyomtam egy puszit a homlokára.

- Ő is olyan kedves, mint te? – faggatott tovább.

- Igen, Kicsim, ő is kedves – válaszoltam neki.

- Én Edwajddal akarok majd játszani – jelentette ki Aaron. Neki még az ,r’ hanggal voltak problémái, de ettől csak még édesebb lett.

- Biztosan fog veletek játszani.

Az út hátralévő részében nem faggatóztak, hanem egymást piszkálták. Elvették egymás játékait, így nem győztem állandóan rájuk szólni. A balesetem óta óvatosan vezetek, de most még annál is figyelmesebb voltam, hiszen két gyerekre is vigyáznom kellett.

- Edward anyukája az erdőben lakik? – kérdezte ártatlanul Elena, és kuncognom kellett, mert én is nagyon meglepődtem a legelső látogatásomnál.

- Igen – feleltem kicsit kelletlenül, mert hogyan magyarázzam meg egy ötévesnek, hogy miért itt laknak.

- Biztos csúnya az anyukája, és el akart bújni a többi néni elől – még mielőtt mondhattam volna valamit, meggyőzte magát, hogy ez biztosan így van.

- Edward anyukája egyáltalán nem csúnya, sőt nagyon szép. Olyan gyönyörű, mint Hamupipőke – próbáltam olyan példát hozni neki, amit ismerhet a saját világából.

- Megérkeztünk – lelkendeztem, majd leállítottam az autó motorját.

Kiszálltam, hogy kivegyem a gyerekeket, de Elena megmakacsolta magát.

- Edward – kiáltottam, és egy perc múlva mellettem is termett.

- Sziasztok – köszöntött minket vidáman.

- Edward! – lelkendezett Elena.

- Csak veled hajlandó kiszállni és bemenni – mondtam, majd nyomtam egy puszit az arcára.

- Vegyél fel! Vegyél fel! – utasította a hölgyemény Edwardot, aki szót fogadott neki.

Kihalásztam Aaront is a kocsiból, és nem akartam, hogy úgy érezze Elena a fontosabb, így ölbe vettem, és így léptünk be a házba. A nappaliban ott volt az összes Cullen.

- Sziasztok – köszöntötte őket Esme, amikor közelebb lépett.

- Te tényleg nem vagy csúnya – szólalt meg Elena. A gyermeki őszinteség…

Kijelentését az egész család kuncogással díjazta.

- Bella, nekik nagyobb házuk van, mint nektek – állapította meg Aaron.

Túlestünk a bemutatásokon, és hagytam, hogy Rose és Esme kiélvezzék a gyerekek közvetlenségét. Aaron nagyon jól megértettette magát Emmettel, amit valahogy nem csodálok. Elena Rose-zal került közel egymáshoz, hiszen mindketten igazi csajok. Olyanok, mint a hercegnők.

- Nagyon szeretnek téged – súgta a fülembe Jasper, amikor felmérte a kicsik érzelmeit.

Egy percig elgondolkoztam, vajon milyen lehet anyának lenni, de el is hessegettem a gondolatot, mert ez velem nem történhet meg. Kivéve, ha majd rá tudom venni Edwardot az örökbefogadásra. Nem pazaroltam ezekre a gondolataimra több időt, nehogy valamelyik szuperképességű vámpírom észrevegyen valamit.

Vacsora előtt egy órával bejelentettem, hogy indulás. Szerencse, hogy gondoltam Elena esetleges hisztijére, és meggyőzésére, így hétkor el tudtunk indulni. Edward velünk jött, de hátra ült a gyerekekhez. Gyorsan megvacsoráztattuk, és megfürdettük őket. Nyolckor sikerült ágyba dugni mind a kettőt. A vendégszobában ágyaztam meg nekik, ezalatt Edward felszerelte a védőrácsokat a lépcsők elé, nehogy leessenek. Mi apa szobájában fogjuk eltölteni az éjszakát.

- Iszonyatosan jól bánsz velük – mondta Edward, amikor végre vízszintbe kerültem.

- Akárcsak te – jegyeztem meg, és kényelmesen befészkeltem magamat a hóna alá.

- Aludj jól! – mondta a jó éjt puszim kíséretében.

Hamar elaludtam, mivel eléggé fárasztó ez a gyermek felügyelet.

Vasárnap nem mentünk sehova, mivel délutánra vártuk a szülőket, akik szerencsére épségben megérkeztek. A gyerekek vidáman mesélték a hétvégéjüket, és Elena büszkén mutogatta az új hercegnős pizsamáját, amit Rose-tól kapott.

Ekkor még eszembe sem jutott, hogy az élet nem egy habos torta. Legalábbis az enyém miért is lenne az?!

Bella fehérneműjéhez a link: http://ize.hu/_files/pics/00015/00015960.jpg