2. Fejezet: Látogatás

2.Fejezet: Látogatás

(Bella szemszöge)

A hazafelé vezető úton azon gondolkodtam, hogy Edward szerint vajon mennyi kerekem hiányozhat. Oh, Édes Istenem, hogy tudtam ennyire lehetetlenül viselkedni?! Most biztos azt hiszi, hogy pióca vagyok, vagy ami még rosszabb: minden ,,jött-ment” pasinak a nyakába ugrok, és puszilgatom. Na, erről ennyit, hogy ne bolygassam fel egy kisváros életét. Most majd mindenki olyan nőszemélynek fog tartani. Ezt jól elintéztem magamnak, mondhatom.

Gyorsan beszaladtam a házba, hiszen már megint esett… No comment.

Egy valami jó azért mégis csak van Forksban: Edward Cullen. Ha innen nézzük, akkor van még egy: saját fürdő. Azt hiszem, kezdem megkedvelni ezt az esős zugot.

Gyorsan lepakoltam, átöltöztem, és hozzá láttam a házi feladatokhoz. Miután ezzel végeztem, elkezdtem vacsorát készíteni. Természetesen evés után jött a kötelező beszélgetés, amit nem én kezdeményeztem.

- Milyen az új suli? – kérdezte apám, mit sem sejtve.

- Egész jó – válaszoltam őszintén -, azt hittem rosszabb lesz.

- Örülök, hogy így látod – jegyezte meg. – És az osztálytársak?

Ezt most miért kellett? Oké, Bella, most kell átváltani fél őszintére.

- Kedvesek, főleg Angela és Edward.

Látod? Megy ez.

- Angela Weber és Edward Cullen? – A Cullen nevet olyan tisztelettel ejtette ki, amit nem tudtam mire vélni.

- Ismered őket? – adtam hangot a kíváncsiságomnak. Persze, főleg arra voltam kíváncsi, hogy Cullenékat ismeri-e.

- Weberéket kevésbé, de Edward édesapja, Dr. Cullen, nagyon jó barátom. Néha összejárunk vele, és a fiával, Emmettel, baseballmeccset nézni. – Na, jó, azt hiszem, ez nekem így egyszerre túl sok volt.

- Aham – hagytam volna ennyiben a dolgot, de Charlie átlátott rajtam. A fene…

- Csak nem tetszik neked ez az Edward gyerek? – kérdezte nagy jó kedv közepette. Minek örül?!

- Hát, öhm… egész helyes – és fülig pirultam. Oké, ezt itt befejeztük. – Mennem kell megírnom a matek leckét – hazudtam könnyedén.

- Oké, de holnap este ne főzz, majd hozok pizzát. Még mindig szereted az ananászt? – tudakolta.

- Ha Hawaii pizzára gondolsz, akkor felőlem oké – csak mehessek már – Jó éjt, Apu!

- Jó éjt, Bells! – köszönt el ő is.

Te jó ég! Mit fog rólam gondolni Dr. Cullen, ha Edward elmesél neki mindent? Ha már itt tartunk, Edward apja orvos? Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy csak másnap reggel tértem magamhoz.

Elmentem, vettem egy gyors fürdőt, mert este az elmélkedéseim miatt kimaradt, és ruhástól aludtam el, majd igyekeztem csinosan felöltözni, hiszen ma is lesz irodalom.

Útközben megint elmerengtem. Csak járt az agyam egyfolytában. Vajon Edward mit gondolhat rólam?

 Ma kivételesen sütött a nap, mintha nem is Forksban lennénk.

Egész nap az irodalom órát vártam, de csalódnom kellett, mivel Edward ma nem jött iskolába. Bejött a ,,pióca- elméletem”. Ebédnél leültem egy üres asztalhoz a salátámmal, és bekapcsoltam az iPod-omat, de valaki megbökte a vállam. Felnéztem, hogy kizavart meg, és kit látnak szemeim: Mike Newton. Sosem azt kapja az ember, akire számít. Már csak ő hiányzott.

- Szia, csatlakozhatok? – kérdezte nyájasan. Nem kedvelem ezt a srácot.

- Helló, hát…ha nincs máshol hely – oké, ez bunkó volt – Csak vicceltem, ülj le nyugodtan – Megvolt az évi jó cselekedetem, csak ezt bírjam ki valahogy.

- Köszi! Mit csinálsz? – kérdezte. Ez nem lát?

- Öhm, eszek? – tettem fel a költői kérdést.

- Hmm – hümmögött. Mit akarhat? – Arra gondoltam, hogy mivel elég sok közös óránk, a szüleink is jóban vannak, és mindketten jól nézünk ki, közelebbről is megismerkedhetnénk. Ha érted mire gondolok – emelgette a szemöldökét, és kacsintott is egyet, majd vigyorgott, mint a tejbe tök. Pfújj, perverz!

- Nem akarlak megbántani, de nekem valaki más tetszik – ezt jobb, ha most közlöm vele, később kínosabb lenne. De ezt miért nem tudta Edward megkérdezni? Jut eszembe, az egész Cullen család nincs itt. Lehet, hogy megbetegedtek? Ezen gondolkodva, támadt egy zseniális ötletem.

- Mike, ne haragudj, most rohanok, majd tesin találkozunk - és már ott sem voltam.

Az ebédlő mögé mentem, mert telefonálni akartam, és csak ezt az egy nyugodt helyet találtam. Már pötyögtem is be a számot, a telefon pedig kicsöngött. Egyszer… Kétszer… Háromszor.

- Halló, Swan rendőrfőnök. Miben segíthetek? – vette fel a telefont Charlie.

- Szia, Apu! Itt Bella. Segítened kellene egy kicsit – mondtam, és folytattam volna, de apu közbe vágott.

- Mi a baj? Hol vagy? – váltott át hivataliból, apai hangnembe.

- Nincs semmi baj, csak kérdezni akarok valamit.

- Huh – fújta ki megkönnyebbülve a levegőt

- Meg tudnád adni nekem Cullenék címét? – reméltem, nem fog akadékoskodni.

- Igen, persze – és már diktálta is. – Egyébként mire is kell ez neked?

- Edward nem jött ma iskolába, és el szeretném neki vinni a házi feladatot – adtam meg neki a legkézenfekvőbb választ.

- Akkor gondolom, ma későn jössz – nem kérdezte, hanem kijelentette.

- Igen, de sietek. Szia, Apu! – köszöntem el.

- Szia, Bells! Üdvözlöm Esmét! – mondta, majd letette.

Ki az az Esme? - gondolkoztam, míg a tesi épület felé haladtam. Még soha nem hallottam ezt a nevet. - Hát persze! Lehet, hogy így hívják Edward anyukáját. Ez miért nem jutott hamarabb eszembe?! Torna után haza mentem, majd gyorsan megfürödtem, és rendbe szedtem magam.

- Egész csini – állapítottam meg, mikor tükörbe néztem. Egy fekete csőszárú farmert vettem fel, és egy halványkék, szolidan dekoltált felsőt. Hajamat a fejem tetején kontyba fogtam, tettem fel egy kis szemhéj festéket, és szájfényt. Felkaptam a táskám, és már robogtam is le a lépcsőn. Felvettem a dzsekim, és egy bokacsizmát. Beültem a Volvóba és betápláltam a GPS-be Edward címét. Követtem az irányt, és mikor egy erdei útra kellett kanyarodnom, meglepődtem.

- Bedöglöttél, vagy tényleg az erdő közepén laknak? – adtam hangot a hitetlenkedésemnek, és közben óvatosan megütögettem a GPS-t.

- Akkor legyen! – és befordultam az útra. Végül egy, a miénknél is hatalmasabb ház előtt leparkoltam. Nem sütött ide a nap, a fák teljesen árnyékba borították a házat. A garázs nyitva volt, így megpillantottam azt a bizonyos szürke Volvót, aminek a sajátomat is köszönhettem. A házon rengeteg üvegajtó, és ablak volt, de bent is ,,homály” volt a napfény hiánya miatt. A berendezés, amit láttam, szintén gyönyörű volt. Meg kellett állapítanom, Edwardék gazdagok.

Fellépkedtem a tornác lépcsőjén, majd becsöngettem. Egy két méteres, hatalmas srác nyitott ajtót.

- Helló, Csajszi! Segíthetek valamiben? – kérdezte, és közben úgy vigyorgott, mint aki szívott valamit.

- Szia! Edwardhoz jöttem volna – mosolyogtam én is, mert a srác jó kedve ragadósnak bizonyult. Kijelentésemre hangosan, teli tüdőből felröhögött. Olyan volt, mintha egy medve brummogna.

- Ez volt az évszázad legjobb vicce – mondta két nevetőgörcs között – Szóval miben segíthetek? – Ennek elmentek otthonról? Lehet, hogy tényleg szívott?

- Edward Cullent keresem, apám azt mondta itt lakik, és a garázsban álló szürke Volvo C30 is ezt bizonyítja – feleltem kissé élesebben, mint szerettem volna, de ő kezdte. Azt kapta, amit megérdemelt.

- Jó-jó, de le ne harapd már a fejem! – és védekezőleg feltartotta a kezét, majd vigyorogva nyújtotta oda nekem az egyiket. – Emmett Cullen vagyok, Edward bátyja, de ő még nincs itthon.

- Isabella Swan – ráztam meg a kezét -, de szólíts Bellának – mosolyogtam rá.

- Mivel ezt tisztáztuk, akkor akár be is jöhetnél és megvárhatnád Edwardot – félre állt az ajtóból, és beengedett.

- Nagyon szép házatok van – álmélkodtam, majd letettem a dzsekimet, és a csizmámat. Az egészet egy füttyel díjazta, mire kérdőn néztem rá.

- Meg kell, valljam, van ízlése az öcsémnek – vigyorgott kajánul, aminek köszönhetően zavarba jöttem.

- Gyere, ülj le! Kérsz valamit inni, vagy enni? – kérdezte udvariasan, és türelmesen várta a válaszom.

- Egy narancslevet kérnék, ha van – válaszoltam neki készségesen.

- A vodkánk sajnos elfogyott – somolygott. Ezt a játékot ketten játsszák Emmett Cullen.

- Semmi gond, úgyis vezetek, majd legközelebb – elismerően bólintott, majd magamra hagyott. Gyönyörű, és tágas volt a nappali. De nem tudtam jobban körül nézni, mert Emmett megérkezett az üdítőmmel.

- Köszi – motyogtam, és belekortyoltam.

- Mi szél hozott erre? – kérdezte, mikor kikapcsolta a TV-t.

- Nem szél, hanem a kocsim – Erre hangosan felröhögött. A folytatással vártam, míg lenyugszik. – Ma nem voltatok suliban és gondoltam elhozom neki a leckét.

- Miért nem hívtad fel? – gondolkodott, majd a fejére csapott. – Neked tetszik az öcsém, és látni akartad – kacagott fel ismét.

- Neked szerintem ebben az ügyben nem osztottak lapot, úgyhogy akár témát is válthatnánk – mondtam fölényesen.

- Hú, de felvágták a nyelvét valakinek – heccelt tovább.

- Te teljesen őrült vagy – vigyorogtam rá. Azt hiszem kedvelem a bátyját.

- Ezt bóknak veszem – kacagott tovább, és már a hasát fogta.

- Annak is szántam – vágtam a fejéhez. Ezen együtt nevettünk, az egész ház kettőnktől volt hangos. Ha valamelyikünk abbahagyta, akkor a másik folytatta és utána megint egyszerre tört ki nevetésünk, amíg egy hang félbe nem szakította, ezt a körülbelül negyed órája tartó tevékenységünket.

- Bella – szólított meg a világ legszebb hangja. Mosolyogva fordultam felé, és köszöntem neki.

- Szia, Edward!

- Te mit keresel itt? – kérdezte meglepődve, és csúnyán nézett bátyjára.

- Hozzád jöttem. Remélem, nem zavarok – lehet, hogy nem örül nekem.

- Szia, Bella! Alice vagyok, Edward húga – táncolt oda hozzám egy lány, és megölelt. Visszaöleltem, majd hátrébb lépve folytatta. - Örülök, hogy megismerhetlek.

Bemutatott még egy gyönyörű lánynak, aki szintén Edward húga, és megismerhettem a másik bátyját is, aki nekem kicsit furának tűnt első látásra.

- Apa, Anya, hadd mutassam be Bellát. Bella ők a szüleim: Esme és Carlisle – kedvesnek tűnnek.

- Mrs. Cullen, apám üdvözletét küldi – adtam át az üzenetet mosolyogva.

- Köszönöm, de kérlek, tegezz! – bólintottam, hogy megértettem. – Hogy tetszik a szobád? – kérdezte hirtelen, én pedig a nevemet is elfelejtettem.

- Anya és a szüleid együttes erejének köszönhető a házatok berendezése – magyarázta Edward, és megdobott egy féloldalas mosollyal. Annyira édes ez a srác. Az egész család nagyon szimpatikus. Főleg Alice és Emmett.

- Meseszép lett minden, de a legjobban a szobám, a fürdőm, és a gardróbom tetszik. Köszönöm, hogy segített a szüleimnek ezt a csodát kivitelezni – hálálkodtam, mire csúnyán nézett rám, amit nem értettem.

- Mondtam, hogy tegezz nyugodtan, sőt ragaszkodom hozzá – mosolygott újra, amitől megkönnyebbültem. Mindenki a nappaliban volt, kivéve a doktort, neki papírmunkája adódott, ezért félre vonult.

- Valaki gardróbot említett? – termett mellettem Alice és csillogó szemekkel nézett rám.

- Alice! Nem mindenki vásárlás mániás, mint te. Szóval, mielőtt még elrángatnád Bellát, előbb kérdezd meg! – rótta meg Edward játékosan, a kobold pedig rányújtotta a nyelvét.

- Láttam a tervrajzokon, hogy mekkora a gardróbod, és arra gondoltam, hogy elmehetnénk majd vásárolni, hogy megtöltsük – nézett rám reménykedve.

- Oké, de már csak egy polc áll üresen – mindenki hitetlenkedve nézett rám, ezért megmagyaráztam: – Úgy látszik, nem csak Alice vásárlás mániás. – Mindenkiből kitört a röhögés, ezért zavaromban beharaptam az alsó ajkamat. – Amúgy holnap ráérek…

- Akkor ezt meg is beszéltük – mosolygott, és közben megölelt, majd távozott a helyiségből.

- Gyere, körbe vezetlek – és Edward már fel is húzott a kanapéról, hogy meginduljunk a lépcső felé.

- Tehát, minek is köszönhetem ezt a kellemes meglepetést? – kérdezte, amikor felértünk az emeletre.

- Elhoztam a leckét, azt hittem beteg vagy.

- Ez igazán kedves Tőled – mondta, miközben mosolyogva nézett le rám.

- Miért nem voltál ma suliban? – érdeklődtem, miután beléptünk az ő szobájába.

- Ha süt a nap, Carlisle nem megy be dolgozni, minket pedig kivesz az iskolából, és mint láthattad elmegyünk közösen sétálni, vagy kirándulni az erdőbe – magyarázta, míg én szétnéztem a szobában.

- Emmett ma nem ment veletek – jegyeztem meg, mialatt leültem a kanapéra.

- Focidöntő volt, így inkább azt nézte. Remélem nem zsibbasztott le túlságosan – nézett rám kíváncsian, és én elvesztem a tekintetében.

- Nem, sőt nekem kifejezetten szimpatikus, akárcsak Alice. De az egész családod nagyon kedves.

- Gondoltam, hogy a Koboldocska belopja magát a szívedbe – mondta, miközben tekintete elmélázott a dekoltázsomon. Ettől egy kicsit elpirultam.

- Szép a szobád. Tetszik – és csak ekkor fedeztem fel: – Nincs ágy? – kérdeztem hitetlenkedve.

- Nincs, mert nem akartam vele elrontani az összképet – adta meg a választ, de ez nekem nem volt elég.

- De akkor hol alszol? – kíváncsiskodtam.

- A kanapén.

- Nem túl kényelmetlen? – egy kanapén aludni nem lehet túl kellemes. Nekem tuti tönkre menne rajta a hátam.

- Idővel meg lehet szokni – mondta, és én ezzel ezt a témát lezártnak tekintettem.

- Azt hittem, azért nem jöttél ma iskolába, mert tegnap olyan lehetetlenül viselkedtem. Kérlek, ne haragudj rám, nem szoktam ilyet csinálni. Nem is tudom, mi ütött belém – mentegetőztem.

- Nem haragszom, sőt kifejezetten tetszett a tegnapi nap, és örültem, hogy elmondtad, mit gondolsz rólam – mosolygott kedvesen, hogy oldja a bennem lévő feszültséget. Sikerült is elérnie a célját.

- Ezt örömmel hallom. Ki találtad már a büntetésemet?- tért vissza az igazi énem, és már kíváncsian vártam válaszát.

- Részben igen, de még finomításra szorul – mondta rejtélyesen.

- Gondolom, többet nem fogsz elárulni – csalódott voltam, amiért csak ennyit tudtam meg.

- Ezt eltaláltad – jelentette ki fölényesen, és megajándékozott a kedvenc mosolyommal.

- Akkor türelmesen várok – sóhajtottam. – Most viszont mennem kell, Charlie már vár rám.

- Rendben, kikísérlek – és segített felkelni a kanapéról.

- Már mész? – kérdezte mackóbarátom elkenődve.

- Sajnos igen, de holnap találkozunk. Addig is béke veled – vállon bokszoltam, ő pedig hangosan felröhögött. Edward felsegítette a dzsekimet, és egészen az autóig kísért. Kinyitotta nekem a kocsi ajtaját, de mielőtt beszálltam megölelt. Nagyon jól esett.

- Ezt miért kaptam? – kérdeztem vidáman.

- Azért, mert ilyen kellemessé tetted a délutánomat – magyarázta.

- Nem tesz semmit. Szia, Edward! – köszöntem el tőle.

- Szia, Bella! Hamarosan találkozunk – mondta, mikor becsukta az ajtómat. Még intettem neki, azután elhajtottam. Hazafelé azon gondolkoztam, hogy mindenki milyen kedves volt velem. A másik fő gondolatom az volt, hogy vajon mennyire vagyok szerelmes Edwardba. Mert beleszerettem, e felől egy cseppnyi kétségem sincs. Olyan igazi szerelem első látásra volt ez. De ő érez irántam valamit? Egyáltalán tetszem neki? Jó, ez hülye kérdés volt, mert nyilván való, hogy tetszem neki, hiszen azt mondta rám, hogy gyönyörű vagyok. Ebben nem igazán tudok vele egyet érteni, de nem is ez a lényeg, hanem, hogy hogyan tovább. Lépjek én, vagy várjam meg, míg ő teszi?

Leállítottam a kocsit, mert megérkeztem. Eldöntöttem, hogy várok, míg kezdeményez. Elégedett voltam a döntésemmel, hiszen ő a pasi.

- Hahó, Apa! Megjöttem! – kiáltottam fel Charlie-nak, mivel nem találtam a nappaliban.

- Szia, Bells! Mi újság? Könnyen odataláltál? – kérdezte izgatottan.

- Igen, szerencsére a GPS nagy hasznomra vált. Átadtam Esmének az üzenetedet. Nagyon kedves család - elmeséltem neki a délutánomat a Cullen rezidencián.

- Megyek, megírom a házimat – mondtam, és célba vettem a lépcsőt, de Charlie hangja megállított.

- Nyolcra legyél kész, mert vendégeink lesznek.

- Oh – nyögtem ki, de a kíváncsiságom erősebb volt nálam, így nem tudtam annyiban hagyni a dolgot – Kik jönnek?

- Majd meglátod, meglepetés – vigyorgott, én csak megforgattam a szemeimet. Felmentem a szobámba, és megcsináltam a leckémet. Elmentem fürödni, és hajat mosni. Felvettem egy kényelmes, és divatos sötétkék melegítő nadrágot, hozzá egy ujjatlan fekete topot választottam. Hajamat lófarokba kötöttem, még így is a melltartó pántomig leért. Tetszettem így magamnak. Igaz, hogy sportosra vettem a dolgot, de kényelmes volt, és akár még suliba is elmehettem volna benne, tehát tökéletes lesz vendégek fogadására is. Miután ezt megállapítottam, elégedetten mentem le a nappaliba, és átváltottam a sportról egy zene csatornára. Charlie pont leért a lépcsőn, mikor csengettek. Ő ment ajtót nyitni, sarkában velem. Az ajtóban három férfi állt.

- Sziasztok! – köszönt apu egyszerre a vendégekkel.

- Hali, Csajszi! – Valaki felkapott, majd megforgatott. Ekkor jött meg a hangom.

- Szia, öreg Medvebarátom! – öleltem meg, miután letett. Fél napja ismerjük egymást, de máris olyan volt, mintha a bátyám lenne – Sziasztok – üdvözöltem Carlisle-t, és Edwardot.

- Na, ne itt álljunk, gyertek be! – invitálta be a fiúkat apám. – Edward örülök, hogy elfogadtad a meghívást, legalább Bellsnek is lesz társasága, míg mi a meccset nézzük – kacsintott rám.

Apa felcsapott kerítőnek?

- Engem is ez az ötlet vezérelt – mondta az említett Charlie-nak, de végig az én szemembe nézett. A sportrajongók elhelyezkedtek a nappaliban, én pedig körbe vezettem Edwardot a házban.

- A gardróbod nagyobb, mint Alice-é, pedig azt hittem, azt nem lehet túlszárnyalni – kuncogta.

- Anya kicsit túlzásba esett – mondtam szemlesütve, majd beengedtem a birodalmamba.

- Nagyon jól néz ki – állapította meg. - Mihez kezdesz egy ekkora ággyal? – bökött a franciaágyamra.

- Többnyire középen alszom, mert így nem esek le – kissé elpirultam, hogy elmondtam neki, milyen bénaság vagyok.

- Aranyos vagy, mikor zavarba jössz – jegyezte meg, mikor belépett a fürdőmbe. Csak pár perc múlva jött ki. Meg tudtam érteni.

- Gyönyörű házatok van – mosolyodott el csibészesen.

- Köszönöm a szülői hármas nevében is. Gyere, ülj le! – mutattam a mellettem lévő helyre. - Nem vagy szomjas vagy éhes? – kérdeztem, mert szerettem volna jó házigazda lenni. Kérdésemet udvariasan visszautasította. Sokat beszélgettünk, legalább két órán keresztül, mikor Em bekopogott, és közölte, hogy indulnának. Még kértünk öt percet, mert Edward kérdezni akart valamit. Kíváncsian vártam, hogy mi lehet ilyen fontos.

- Tudod, arra gondoltam, hogy nem lenne-e kedved holnap velem jönni az iskolába? – zavartan túrt bele kócos hajába. Ez a pasi egyszerűen tökéletes.

- Hétre gyere értem – mosolyogtam rá, mire kaptam egy féloldalas mosolyt. Elindultunk a nappaliba, vagyis indultunk volna, ha nem botlok meg az ágyam sarkában. Edward utánam kapott, de olyan lendülettel estem, hogy őt is magammal, pontosabban magamra rántottam. Bőre hideg, és kemény volt, de mégis olyan ismerősnek tűnt. De nem volt időm rájönni, hogy honnan ismerős, mert Edward talpra állított és aggodalmasan nézett rám.

- Jól vagy? Nem ütötted meg magad? – látszott rajta, hogy tényleg érdekli, mi van velem.

- Kutya bajom, gyere menjünk! – és már lent is voltunk a nappaliban.

- Csak nem elestél? – kérdezte kuncogva Charlie. Nem feleltem, ezért igennek vette. – Jobban is odafigyelhetnél, hova lépsz – rótt meg játékosan.

- Ideje indulnunk – szólalt meg Carlisle, de őt is jó kedvre derítette a bénázásom.

- Semmi baj, Csajszi! Még velem is előfordul néha – kelt Em a védelmemre.

- A medvék is el szoktak néha napján esni? – mentem bele a játékba.

- Jó éjt – köszönt el a doktor, mind a hárman kezet fogtak apámmal, engem pedig megöleltek. Edward halkan a fülembe súgta:

- Hétre itt leszek. Aludj jól! – és már el is hajtottak.

Elég későre járt, így elvonultunk a szobáinkba. Félig az álmok világa, és félig az ébrenlét között kipattantak a szemeim, mert rájöttem, miért olyan ismerős Edward bőre. Egyszer már találkoztam egy ilyen férfival. De aztán elvetettem ezt a feltevésemet, mert nem egyezett a szemük színe. Egy-kettőre álomba szenderültem.

Az ébresztőm hatkor csörgött. Izgatottan pattantam ki az ágyból, és kezdtem neki a készülődésnek. Egy sötétkék csőfarmerre esett a választásom, és kiválasztottam mellé egy fehér tunikát. A hajamat leengedtem, mert így még nem látott Edward, és gondoltam meg mutatom ezt az oldalamat is. Felvettem egy, a nadrágomhoz színben passzoló blézert, és egy vadonat új, fekete dzsekit. Utána még visszarobogtam a gardróbba, hogy kiválasszak egy csizmát. Azok a cipők, és kabátok, amiket még nem vettem fel, itt kaptak helyet. Egy térdig érő, fekete magas sarkú csizmát választottam ki, majd úgy bújtattam bele a lábam, hogy beférjen a nadrágom is. Hétkor egy ismerős motorzúgást hallottam, majd valaki csengetett. Még vetettem egy utolsó pillantást a tükörképemre.

Nem akartam Edwardot megváratni, ezért gyorsan szaladtam le a lépcsőn. Ennek, és a plusz három centimnek, amit a csizma adott, az lett a következménye, hogy megbicsaklott a bokám. Halkan felsikkantottam a fájdalomtól, és az ijedtségtől. Arra még emlékszem, hogy felülről a második lépcsőfokról kezdtem el gurulni az első emelet irányába, de utána se kép se hang.