9. Fejezet: Az első

9. Fejezet: Az első

(Bella szemszöge)

Már tíz hónapja vagyunk együtt Edwarddal, de semmi előre lépés nem játszódott le, pedig megígérte. Kicsit csalódott voltam, amiért még nem történt meg. Ilyen, és ehhez hasonló gondolatok cikáztak a fejemben az egyik csütörtökön. Aznap nem mentem iskolába, mert nem éreztem jól magam. Sejtésem szerint beteg leszek, mivel csak úgy nem szokott kóvályogni a fejem.

- Itt maradok veled – jelentette ki reggel Edward, amikor közöltem, hogy ma inkább itthon maradok.

Hosszas győzködés után rá tudtam venni, hogy induljon el. Miután elment, visszafeküdtem még szunyókálni, de felébresztett a vezetékes telefon. Charlie felvette, de nem sokáig beszélgetett, mert már hallottam is a közeledő lépteit, majd halkan bekopogott.

- Gyere csak – szóltam ki neki.

- Bells, ne haragudj, de el kell utaznom egy pár napra, mert a szomszéd megyében két embert is megöltek, de nem találják a tettest, így segítségre lesz szükségük – magyarázkodott.

- Semmi gond, csak ígérd meg, hogy vigyázol magadra! – kértem, és most először igazán féltettem őt.

- Te meg leszel? – kérdezte, de csak bólintottam, hiszen erre eléggé egyértelmű a válasz.

- Szeretlek, Kicsim – köszönt el, és puszit nyomott a homlokomra.

- Én is téged, Apu – búcsúztam tőle.

Miután elment felhívtam Alice-t, hogy csekkolja apám jövőjét, de szerencsére a házi jós nem látott semmi galibát. Elkezdtem olvasni egy könyvet, mert nem volt kedvem filmet nézni. Valószínűleg elaludhattam, mert csak azt vettem észre, ahogy valami hideg cirógatta az arcomat.

- Edward – sóhajtottam mosolyogva félálomban.

- Bella, szerelmem – A hangjában aggódást véltem felfedezni, ezért úgy döntöttem kinyitom a szemem, hogy rájöjjek, mi történhetett.

- Nyomaszt valami? – kérdeztem.

- Dehogyis! Csak aggódom érted – mondta, majd gyengéden megcsókolt. – Bella, te lázas vagy!

Ahogy kimondta, rögtön a homlokomhoz kaptam a kezemet, és tényleg melegnek éreztem. Mondtam én, hogy csak úgy nem vagyok rosszul.

- Van egy lázmérő a fürdőben, a piperetáskámban. Idehoznád, kérlek? – kérdeztem, de a mondat végére ismét mellettem ült.

Tényleg lázam volt, ezért bevettem egy lázcsillapítót. Edward egy percre sem távolodott el mellőlem, de kivételesen nem élveztem a társaságát, mert öt percenként mentőt akart hívni. Agyrém…

- Hívd ide Carlisle-t, hogy elmondja, nincs szükségem kórházba menni – ajánlottam egy kompromisszumot.

Nem kellett kétszer kérnem, azonnal telefonált. Nem emlékszem, hogy Carlisle megérkezett volna, tehát valószínűleg elszenderedtem a lázcsillapítótól. Amikor felébredtem az egész Cullen családot a szobámban találtam.

- Bella, jól vagy? – kérdezte aggódva Esme, de válaszolni nem volt időm, mert a többiek is rám zúdították a kérdéseiket.

- Minden rendben? – Rose.

- Mid fáj, hugi? – Em.

- Mikor kezdődött? – Carlisle.

- Álljunk meg egy szóra! – intettem csendre a Culleneket. – Nem haldoklom, csak kicsit megfáztam.

- Igaza van, nem kell túlreagálni – állt mellém Carlisle. – Most pedig menjetek ki, mert szeretném megvizsgálni Bellát.

Engedelmeskedtek a doktornak, és amint kiléptek az ajtón megkönnyebbülve sóhajtottam egyet.

- Bella, meg kell kérjelek, hogy vedd le a felsődet, hogy meg tudjalak vizsgálni – kérte, de előtte valamiért nem voltam zavarban.

Talán azért, mert a balesetem után sokszor látott alulról egy szál fehérneműben.

A sztetoszkópja hidegebb volt, mint egy vámpír. Kicsit össze is rándultam a hirtelen hidegségtől, amit Carlisle egy halk kuncogással díjazott. Ő is megmérte a lázamat, és megnézte a torkomat is.

- Semmi komoly – nyugtázta, majd még szakszerűen hozzátette: - Ma még pihenj, és tudom, hogy nem fog jól esni, de örülnék, ha nagyon langyos vízben fürödnél, és amennyit csak lehet, bújj Edwardhoz, hogy lemenjen a lázad!

- Köszönöm, Carlisle – hálálkodtam.

Miután ezeket megbeszéltük beengedte a többieket, majd nekik is elmondta a diagnózist. Chöö… mintha nem hallották volna!

Még egy pár órát nálunk töltöttek, majd Carlisle kiadta parancsba, hogy mindenki menjen haza, hogy tudjak pihenni.

- Eddy fiú, nem hallottad? – rötyögött Em. – Mindenki!

- Edward kivétel – pattantam ki az ágyból, aminek az lett a következménye, hogy megszédültem, és az említettnek kellett elkapnia.

- Nyugi, hugica – incselkedett Em, miközben Edward visszafektetett az ágyba, és betakargatott, majd kitessékelte családját.

A délután folyamán többször is elszunyókáltam, és sajnos az is megesett, hogy ez beszélgetés közben történt. Este nem voltam éhes, de Edward kedvéért leerőltettem a torkomon egy kis gyümölcsöt, majd elmentem fürdeni. Carlisle kérésének csak azért tettem eleget, mert Edward engedte teli a kádat, így esélyem sem volt csalni a víz hőmérsékletével. Amikor bemásztam a kádba, halkan felsikkantottam, mert forró bőrömön jéghidegnek éreztem a vizet.

- Mi a baj? – szólt Edward hangja az ajtó mögül.

- Semmi, csak hidegnek éreztem a vizet.

Nem fürödtem sokáig, mert nem volt kellemes a hőmérséklet miatt, így hamar visszatértem szerelmemhez. Késő éjjel ment le a lázam, és ezzel együtt a kedélyállapotom is javulni bizonyult, de még így is hamar elaludtam. Reggel Edward hangjára ébredtem, de nem hozzám beszélt, hanem telefonált.

- Neked nem suliban kellene lenned? – kérdeztem, mikor letette a mobilját.

- Jó reggelt – üdvözölt, majd rögtön a homlokomat ellenőrizte.

- Jól vagyok – nyugtattam. – Nem válaszoltál a kérdésemre.

- Nem mentem iskolába, mert szerettem volna vigyázni rád – mondta, és felvillantotta kedvenc mosolyomat.

- Szeretlek – mondtam neki, és ebbe próbáltam mindent bele sűríteni, amit ebben a pillanatban érzek.

- Én is téged, de ideje reggelizned – adta ki a parancsot.

Egészen megjött az étvágyam, mert megbírtam enni egy egész meleg szendvicset, és ittam hozzá egy nagy pohár narancslevet. Délutánra már teljesen rendbe jöttem, de Carlisle megkért, hogy ma még maradjak otthon. Ez ellen nem találtam kifogást, legalábbis addig nem, míg Edward szórakoztat.

Este felhívtam Charlie-t, hogy megkérdezzem elkapták-e már a gyilkost, de még nem találtak semmi nyomot. Ő is érdeklődött hogylétem felől, és megnyugodott, hogy ilyen hamar rendbe jöttem. Ma éjjel ismét Edwardhoz bújva aludtam el, és ennél többet nem is kívánhatnék.

Másnap délután átmentünk a Cullen házba, de hiba volt, mert így azonnal Em céltáblájává váltam.

- Mesélj, hugi! – kérlelt, de nem tudtam, mire kíváncsi. – Milyen volt huncutkodni az öcsémmel?

Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam. Ugye ezt ő sem gondolhatja komolyan?! Mivel nem válaszoltam, arra következtetett, hogy történt valami. Valami olyan, ami az ő piszkos fantáziáját is érdekli.

- Ennyire gyengén teljesítettél, Eddy fiú? – incselkedett most az öccsével.

Láttam, hogy Edward minden izma megfeszül, és nem sok tartja vissza attól, hogy neki essen nagyra nőtt bátyjának. Persze Em következő beszólása csak olaj volt a tűzre.

- Semmi gond, gyerekek, majd belejöttök – rötyögött tovább.

Nálam hamarabb szakadt el a cérna, és mire Alice láthatta volna, mi történik, már Em előtt álltam, és felképeltem. Nem kellett volna. Fájt. Rettenetesen fájt. Összeszorítottam a számat, és úgy szorongattam a kezemet.

- Bella, fel kell mennünk! Meg kell néznem nem tört-e el – húzott maga után Carlisle.

- Emmett, halott ember vagy! – hallottam Edward fenyegető hangját, és éreztem cselekednem kell.

- Edward! – kiáltottam egyet, és a várt hatás nem maradt el.

- Mi a baj, szerelmem? – kérdezte aggódva, ahogy mellettem termett a lépcsőfordulóban.

- Semmi csak nem akarom, hogy bántsd Emet – válaszoltam, majd megcsókoltam.

- Elképesztő vagy – mondta, miközben ölébe kapott, és elszaladt velem Carlisle dolgozószobájába.

Szerencsére nem tört csontom, csak kiment a helyéről az egyik ujjam, amit kedvenc doktorom egy-kettőre helyre is rakott.

- Bella, kösz – hálálkodott Em, de nem igazán értettem, hogy miért. Valószínűleg ez az arcomra is kiülhetett, mert megmagyarázta. – Kösz, hogy nem engedted, hogy Edward nekem essen.

- Még szép, hogy nem engedem, hiszen állatbarát vagyok, és nem tűrhetem, ahogy bántják a kedvenc mackómat, ráadásul az én hibámból. – Szónoklatomat mindenki nevetéssel díjazta.

Edward csak a szemét forgatta, mert nem értett velem egyet. Szerinte meg kellett volna leckéztetni Emmettet. Szerencsére nagy hatást tudok rá gyakorolni, és nem mellesleg Jazz is besegített Edward megnyugtatásába.

- Lenne kedved ma nálunk aludni? – kérdezte izgatottan Rose.

Erre mit mondjak? Szeretek itt lenni, de jobb lenne Edwarddal kettesben.

- Jajj, Rosalie! – csattant fel Em, aminek még nem értettem az okát. – Te akarsz lenni a lámpatartó?

Láttam, hogy Edward körülbelül megint olyan állapotban van, mint fél órával ezelőtt, és most semmi sem fogja megállítani. Úgy éreztem muszáj cselekednem.

- Tudod, Em, nekünk megy lámpa nélkül is – mondtam, és pókerarcot vágtam. Mindenki dermedten nézett rám, mintha valami orbitális marhaságot mondtam volna, de aztán rájöttem, hogy addig kell ütni a vasat, amíg meleg – Edward, nem gondolod, hogy ideje is indulnunk gyakorolni?

- Hozom a kulcsot – közölte, és büszkén mosolygott rám.

Emmett még mindig úgy tátogott, mint egy hal. A jelenetet végül az egész család, Em kivételével, mindenki nevetéssel díjazta. Nem kellett sokat várnom Edwardra, hiszen ő a leggyorsabb mindannyiuk közül. Elköszöntem a családjától, majd beültünk a Volvóba, és elindultunk hozzánk.

- Nem volt semmi a kis odaszólásod – mondta vidáman, miközben rám mosolygott.

- Remélem most legalább három pontot ad nekem Jazz – bizakodtam, mert szerettem volna megnyerni a kis versenyünket, miszerint kinek van jobb beszólása.

- Szólhatok néhány jó szót az érdekedben, ha szeretnéd – ajánlotta fel vigyorogva.

- Tisztességesen szeretnék játszani – közöltem vele, és gyorsan loptam tőle egy csókot.

Az út további részét gondolatainkba merülve tettük meg, de néha el-elkaptuk egymás pillantását. Én azon gondolkoztam, hogy vajon neki mi járhat a fejében. Miután beléptünk a nappaliba, meghallgattam az üzenetrögzítőt, és milyen jól tettem! Charlie hagyott egy üzenetet, hogy csak kedd éjjel ér haza. Ez számomra annyit jelentett, hogy még van három és fél napom kettesben Edwarddal.

Este először lezuhanyoztam, majd felvettem egy normálisabb pizsamát, hogy Edward ki ne ábránduljon belőlem.

- Tiéd a fürdő – közöltem vele, amikor leértem a nappaliba.

- Sietek – ígérte, és nyomott egy csókot a homlokomra.

Míg zuhanyozott, összeütöttem magamnak egy kis vacsorát. Most nem akartam sokat vacakolni az előkészületekkel, így rántottát csináltam. Pont a serpenyőből szedtem ki, amikor Edward mellém lépett.

- Tényleg siettél – jegyeztem meg vidáman, majd leültem az asztalhoz, és falatozni kezdtem.

Vacsora után rendet raktam magam után.

- Segítsek? – kérdezte, miközben mosogattam.

- Megoldom – válaszoltam, amiért egy csibészes mosolyt kaptam.

Épp a konyhapultot töröltem le, amikor hátulról átölelt, és megcsókolta a nyakamat. Kellemes bizsergés járta át a testemet. Megfordultam, hogy szemben legyek vele, majd megcsókoltam. Szenvedélyesebben csókolt, mint eddig bármikor. Felemelt, és a konyhapultra ültetett. Kezemmel beletúrtam a hajába, lábaimat a dereka köré kulcsoltam. Ő sem volt rest, egyik kezével a hátamat simogatta, a másikkal a combomat járta be. Eddig nem szakítottuk meg a csókot, de most kénytelenek voltunk, mert levegőre volt szükségünk. Főleg nekem. Egy percig sem tétlenkedtem, a nyakát csókolgattam, majd elkezdtem kigombolni az ingét. Ez alatt már keze a pólóm alatt tevékenykedett. Szemtelenül felnyögtem, amikor benyúlt a melltartóm alá, és a mellbimbómat cirógatta. Felemelt a konyhapultról, és csak azt vettem észre, hogy az ágyamon ülök az ölében. Végre sikerült leszednem róla az inget, amit azzal jutalmazott, hogy letépte rólam a pólót. A melltartóm kicsatolása nem ment neki könnyen, amit nem bírtam szó nélkül hagyni.

- Segítsek? – kérdeztem, belemosolyogva a vállára adott csókomba.

- Megoldom – felelt az én szavaimmal, és csak egy ismételt reccsenést hallottam.

Tehát ezt is széttépte.

Hanyatt döntött, és így kezdte el csókolgatni meztelen felsőtestemet. Mivel én voltam alul, esélyem sem volt így viszonoznom tevékenységét, ezért kezemmel jártam be izmos testének minden négyzetcentiméterét. Ahogy elértem a hasához, kicsit bizonytalanul kezdtem róla lefejteni a nadrágot. Már nem volt rajta semmi csak a boxerja. A válaszreakciója az volt, hogy lehúzta rólam a rövidnadrágomat, majd a combomat simogatta.

Csókokkal lehelte be egész testemet, és mikor elért a bugyim széléhez, megijedtem.

- Edward, én… én félek – lihegtem.

- Nem muszáj megtennünk, ha nem akarod – mondta, és mélyen a szemembe nézett.

- Attól félek, hogy nem leszek elég jó – magyarázkodtam, de egy újabb csókkal belém fojtotta a szót. Újra végig járta az utat a nyakamtól egészen a bugyim széléig, és mindenhol csókot lehelt a bőrömre. Meg akartam őt előzni, így a lábammal kezdtem el lehúzni róla az alsóját, de szükségem volt egy kis segítségre is. Az ő boxerét követte a bugyim.

 Amikor testünk eggyé vált, valami furcsa érzés kerített hatalmába. Nem tudtam mi az, csak annyit éreztem, hogy többet szeretnék belőle. Természetesen Edward meg is adta, amire vágytam. De nem egyoldalú volt a dolog, mert nem csak kaptam, hanem adtam is.

Egyszerre éltük át a gyönyört, amit egymásnak okoztunk. Boldog voltam attól a tudattól, hogy neki is legalább annyira jó volt, mint nekem.

- Szeretlek – súgtam a fülébe, mikor már egymás mellett feküdtünk.

Fejemet mellkasára tettem, és a hasizmát simogattam, ő pedig a vállamat cirógatta.

- Én is szeretlek téged – válaszolta, majd megpuszilta a fejemet.

Négy hónapot vártam erre a pillanatra, de megérte. Felültem, és belenéztem a leggyönyörűbb aranybarna szempárba, amely csak úgy csillogott a boldogságtól.

- Tönkre tetted a pólómat és a melltartómat – vádoltam meg játékosan, és szerencsére érezte, hogy nem gondolom komolyan a megrovását.

- Úgy röstellem – mondta kicsit sem őszintén. – Megpróbálhatom kiengesztelni kegyedet?

- Talán – feleltem tettetett sértődöttséggel.

Hangosan felnevetett színjátékomon, és én sem tudtam megállni, hogy ne szórakozzak vele. Egy jó ideje feküdtünk már ott egymás mellett, amikor nagy komolyan megszólalt.

- Tényleg megy ez nekünk lámpa nélkül is. – Tudtam, hogy az Emmettel való szócsatámra utalt erre, de nem akartam kommentálni, így csak mosolyogtam.

- Jössz velem fürödni? – kérdeztem egy óra múlva.

- Megyek megengedem a vizet – mondta feleletképp.

Szerencsére nagy volt a kádam, így ketten is elfértünk benne. Körülbelül öt perce ülhettünk egymással szemben a meleg vízben, amikor ravasz mosolyra húzta a száját, majd elkezdte a belső combomat simogatni. Most sem tétlenkedtem, sőt…

- Máskor is szívesen fürödnék veled – mondta, míg kiszálltam, és törölközőbe csavartam magam.

- Örömmel hallom – feleltem neki vidáman.

Visszamentünk a szobámba, és felöltöztünk. Egész későre járt már, és eléggé khm… mozgalmas napom volt. Edward a mellkasára vont, és már majdnem elaludtam, amikor eszembe jutott valami, amit mindenféle képpen meg kellett osztanom vele.

- Edward, én boldog vagyok – nyöszörögtem, de azt nem tudom, hogy felelt-e rá valamit, mert azonnal elnyelt az álmok világa.

Másnap későn ébredtem fel, és megijedtem, amikor Edwardot nem találtam a szobában. Felültem, hogy körbenézzek.

- Edward – szólítottam meg, hátha itt van valahol a házban, de semmi reakció.

Megrémültem, hogy valamit nem jól csináltam, és örökre elüldöztem. Gyorsan kipattantam az ágyból, és az íróasztalomhoz léptem a hajgumimért. Ekkor vettem észre a kis levélkét.

,,Szerelmem!

Hazamentem friss ruháért. Nagyon mélyen aludtál, mikor elindultam, ezért hagytalak magadra. Alice figyeli, mikor ébredsz fel, szóval hamarosan újra melletted leszek. Köszönöm életem legcsodásabb estéjét!

Szeretlek”

Szavai olvasására egy kis alattomos könnycsepp is kicsordult a szememből. Nagyon jól esett az üzenete. Amikor legalább harmadjára olvastam el, hirtelen két fehér kéz fonódott a derekam köré. Kár lenne tagadnom: megijedtem. Edward gyorsan megfordított, és magához szorított, hogy megnyugtasson.

- Szia – köszöntem neki, amikor végre el tudtam szakadni tőle.

- Jól aludtál? – kérdezte, és csibészesen mosolygott.

- Soha jobban – válaszoltam mit sem sejtve.

- Beszéltél álmodban – közölte vidáman.

Csak ezt ne! Miért?! Ki tudja miket mondhattam! Edward láthatta rajtam a feszültséget, ezért úgy döntött, kitálal.

- Ne ijedj meg! Nem mondtál semmi olyat, ami miatt szégyellned kellene magadat – nyugtatott ismételten.

- Miről beszéltem? – kérdeztem zavartan, de Edward nem mondott semmit, csak somolygott, ezért rászóltam: – Edward!

- Oké-oké! – adta meg magát. – Ezekről beszéltél: szeretsz, boldog vagy, szerinted Rose a világ leggyönyörűbb teremtménye, egyszer megvered Emmettet, de csak úgy, hogy ne fájjon neki – itt elnyomta feltörni kívánkozó kuncogását -, és még azt is mondtad, hogy szeretnél a családunk tagja lenni.

- Többet nem maradhatsz itt éjszakára – mondtam letörten, de határozottan.

- Miért? – kérdezte Edward kétségbeesve. Hogy ez nekem mennyire jól esett!

- Mert túl sokat fecsegek. Olyanokat, amiket nem akarok mások orrára kötni – válaszoltam, majd bevonultam a fürdőbe, hogy rendbe szedjem magamat. Edward nem bírta kint megvárni, míg végzek a készülődéssel. Mögém lépett, majd megfordított.

- Tényleg nem maradhatok veled esténként? – kérdezte szomorúan. Nem tudtam ellenállni neki. Az a fránya boci nézés!

- Nem is bírnám ki – vallottam színt, majd szorosan magához húzott, és megkönnyebbülten fújta ki a levegőt.

Felnéztem rá, és a tegnap megismert vágytól feketévé változott a szeme. Ugyanarra gondolhattunk, mert szenvedélyesen egymásnak estünk, és elkezdtük a másikat kihámozni a ruháiból.

Ismételten földöntúli boldogság járta át egész lényemet. Körülbelül egy óra múlva ismételten egyszerre éltük át a gyönyört.

Elmentem lezuhanyozni, majd Edward is követte példámat. A gardróbomban kutakodtam, amikor megszólalt a csengő. Nem volt mit tennem, egy szál törölközőben kellett ajtót nyitnom, mert Edward még fürdött. Résnyire nyitottam az ajtót, és amikor megláttam a vendégünket, szóhoz sem jutottam.

- Be sem engedsz? – kérdezte, és mielőtt válaszolhattam volna, már a nappaliban ücsörgött.

Mire ámulatomból felocsúdtam Edwarddal találtam szemben magam. Ő sem volt túlöltözött. Csak a derekára volt kötve egy törölköző.

- Ki volt az, és mit akart? – kérdezte nagy ártatlanul.

Nem válaszoltam, csak elindultam a nappali felé, és böktem egyet a fejemmel, hogy ő is láthassa ki zavart meg minket.

- Szevasz, Öcsibo… gyó! – Kissé torkára forrt a szó, amikor megpillantotta öltözékünket.

Rettentően zavarban voltam, és a színem is rákvörös lett. Edward sem érezhette túl jól magát. Természetesen Emmett nyerte vissza először a hidegvérét.

- Menjetek, és öltözzetek fel! – adta ki a parancsot kaján vigyorral az arcán. – Utána pedig lesz egy kis elszámolnivalónk.

Ajajj! Ez nem sok jót jelent. Negyed óra múlva ismét a nappaliban ültünk, ahol Emmett is kényelembe helyezte magát.

- Melyikőtök kezdi? – kérdezte vigyorogva.

- Mit? – értetlenkedtünk egyszerre Edwarddal.

- Este kihallgattam Alice-t, amint elmondta titokban Jazznek, hogy mi fog itt az éjjel történni – hatásszünetet tartott – Szóval hadd halljam, hogy ment?!

Ugye ezt most nem gondolja komolyan?! Ennyire perverz lenne? Kétségbeesetten néztem Edwardra, aki szintén ugyanolyan tanácstalannak tűnt, mint én.

- Jajj, srácok! – csattant fel Em. – Ennyire nem lehetett rossz, ha még csak most öltöztetek fel.

Eddig bírtam hallgatni. Szégyen-nem szégyen, nálam eltört a mécses. Nem vagyok egy pityergős típus, de most ez elég rosszul érintett. Sírva szaladtam fel a szobámba, és csaptam magamra az ajtót. Elterültem az ágyon, és a párnámba temettem az arcom.

Pár perccel később Emmett lépett be. Felnéztem rá, hogy vajon most mit akarhat.

- Bella, én sajnálom – kezdte a magyarázkodást. – Nem akartalak titeket megbántani, csak viccnek szántam.

- Rossz vicc volt – böktem oda neki flegmán.

- Tudom, és tényleg sajnálom – ekkor éreztem úgy, hogy itt az én időm.

- Lehet, hogy te szívesen beszéled ki másokkal, hogy napjában hányszor csábítod Rose-t az ágyadba, de senkit sem érdekel. És ugyanezért nem tartozik senkire sem a mi magánéletünk, de ha már ennyire tudni akarod csodálatos volt, mind a háromszor! Remélem kielégítettem a kíváncsiságodat! Vagy esetleg érdekelne még az is, hogy hol csináltuk? – fakadtam ki, majd újra sírva fakadtam.

Em odalépett az ágyam mellé, és leguggolt, majd simogatta a hátamat, közben bocsánatkérések hadát zúdította rám.

- Oké, semmi baj, csak kérlek, ez maradjon az Edward, és az én dolgom – bocsájtottam meg neki, de még hozzátettem: - Menni fog?

- Ígérem, csak ne haragudj rám – ígérte, majd felállított, és megölelt.

- Idióta, barom – súgtam a fülébe.

- Én is szeretlek – nevetett, majd felkapott, és lesuhant velem a nappaliba, ahol Edward várt.

- Sajnálom, hogy így kiborultam. Nem akartalak kellemetlen szituációba hozni – kértem tőle elnézést előbbi viselkedésemért.

- Örültem neki, hogy végre valaki megmondja ennek a nagy medvének a frankót. Egyáltalán nem szégyenkeztem, kifejezetten büszke voltam rád – nyugtatgatott, majd magához húzva megölelt.

- Azt hiszem, jobb, ha én most megyek – köszönt el Emmett, de nem foglalkoztunk vele, ezért epésen megjegyezte: - Ne is fáradjatok, kitalálok!

Miután Emmett elment, sikerült teljesen lenyugodnom. Persze ezt leginkább Edwardnak köszönhetem. Hogy kikapcsolódjunk, megnéztünk egy filmet a TV-ben, majd elmentünk sétálni az erdőbe. Nagyon jól éreztem magamat.

Másnap ismét sokáig aludtam. Vajon mitől fáradhattam el ennyire? Délután telefonált Renée, és vidáman mesélte, hogy úgy döntöttek, rákapcsolnak a babatémára. Edward hazaszaladt váltóruháért, így elmeséltem anyámnak, hogy elmélyítettük a kapcsolatunkat. Nem volt ellene semmi kifogása, csak megkért, hogy ne csináljunk belőle idő előtt nagymamát. Ez amúgy is esélytelen, hiszen a vámpíroknak nem lehet gyerekük. Így fölöslegesnek tartottam más egyéb óvintézkedést eszközölni. Pont elég biztonságot nyújt, ha az ember lánya egy vámpírral bújik ágyba. Oké, a biztonság egy vámpír társaságában csekély volna, ha az említett vámpír nem Cullen, vagy Denali.

A napok, amiket kettesben tölthettem Edwarddal, egy-kettőre elteltek, amit nagyon is bántam, bár örömöt okozott az a tény, hogy Charlie épségben ért haza.