27. Fejezet: Minden út az oltárhoz vezet

27. Fejezet: Minden út az oltárhoz vezet

(Bella szemszöge)

Január harmadikán volt az év első munkanapja. Még sosem léptem be ilyen boldogan az épületbe. Még akkor sem, amikor Edwarddal összeköltöztünk. Amikor beléptem az irodába, Stacy azonnal a nyakamba vetette magát.

- Gratulálok, leendő Mrs. Cullen – mondta, amikor végre elengedett.

- Köszönöm – mondtam mosolyogva, majd megmutattam neki a gyűrűt.

Stacynek már elég jól látszott a terhessége, amit a szűk felsőivel még jobban kihangsúlyozott. Irigyeltem, amiért terhes. Tudom, csúnya dolog tőlem, hiszen én is voltam, de többet nem lehetek, és ez eléggé elkeserít. Olyan jó lenne, ha újra érezhetném, amikor megmozdul. A szülést nem biztos, hogy szívesen csinálnám újra végig, de az csak addig fáj, utána már csak a felhőtlen boldogságot érzed.

- Natalie! – kiáltott fel ijedten Stacy.

- Mi a baj? – pattantam fel, és siettem mellé.

- Nem tudom – mondta zavartan. – Valami furát érzek a hasamban. Én még nem akarok szülni.

- Hány hetes vagy? – kérdeztem, mert volt egy sejtésem, mit érezhet.

- Tizenkilenc – felelte zavartan.

- Szerintem megnyugodhatsz – nyugtattam.

- Natalie, megint érzem. – Azonnal a hasához kapott.

- Szerintem, most mozdult meg először – próbáltam megnyugtatni, de nem sok sikerrel jártam. – Felhívjam Carlisle-t, hogy tud-e fogadni?

- Igen, az jó lenne – mondta kissé lehiggadva.

Azonnal tárcsáztam Carlisle-t, és szóltunk Susannak, hogy beviszem Stacyt a kórházba. Végül kiderült, hogy nekem volt igazam, és csak megmozdult, de a nagy ijedtség miatt Carlisle azt javasolta, hogy vigyem haza, hogy pihenhessen.

Amikor Susan látta, hogy egyedül mentem vissza, rögtön aggodalmaskodni kezdett.

- Ugye nincs semmi bajuk?

- Semmi, csak megmozdult, Stacy pedig megijedt, de az orvos azt javasolta, hogy ma ne jöjjön vissza, és pihenje ki az izgalmakat – magyaráztam neki, hogy miért egyedül jöttem vissza.

- Susan kérdezhetek valamit? – szóltam utána, amikor visszaindult az irodájába.

- Persze – mondta, majd leült az asztalomhoz.

- Február tizennegyedikére tervezzük az esküvőt, és azt szeretném kérdezni, hogy nem bánnád-e, ha addig szabadságot vennék ki, hogy el tudjam intézni a teendőket – kértem kicsit félve, hogyan reagál.

- Nászútra mentek? – kérdezte mosolyogva.

- Még nem tudom, de időben szólok, ha esetleg igen – mondtam jóval nyugodtabban.

- Rendben, ezt meg is beszéltük – mondta, miközben felállt. – Holnaptól meg ne lássalak még csak az épület közelében sem!

Megköszöntem a kedvességét, majd felhívtam Edwardot, hogy elmeséljem neki, hogy egy hónapig szabadságon leszek. Természetesen nagyon örült neki, és azt mondta, hogy holnap el is megyünk kiválasztani a helyet a lagzihoz.

Délben nem mentem ki ebédelni, mert Stacy helyett is tartanom kellett a frontot, akit szintén felhívtam, hogy elmondjam neki, hogy holnaptól nem jövök dolgozni. Munkaidő után én mentem Saráért, és azon gondolkoztam, kit kérjek fel tanúmnak.

A hazafelé vezető úton is azon vacilláltam, hogy Alice-t vagy Rose-t kérjem meg, de nem nagyon tudtam dönteni. Amikor beléptünk a házba, akkor is ezen gondolkoztam, és csak Edward hangja rángatott ki az órák óta száguldozó gondolataim közül.

- Valami baj van? Olyan gondterheltnek tűnsz – állapította meg, amikor lesegítette a kabátomat.

- Nem tudom, ki legyen a tanúm – mondtam egykedvűen, amikor átölelt.

- Én már felkértem – büszkélkedett.

- Ki lesz az? – kérdeztem kíváncsian, hátha ez majd segít nekem is.

- Jasper mellett döntöttem – közölte mosolyogva.

Sóhajtottam egy nagyot, majd lehuppantam a kanapéra. Edward mellém ült, és miközben a kezemet simogatta, a szőnyegen játszó lányunkat nézte. Úgy gondoltam, megosztom vele a problémámat, és abban bíztam, hogy az legalább majd könnyít rajtam.

- Mivel Rose Sara keresztanyja, úgy gondoltam, legyen Alice a tanúm. Ha őt kérem fel, az Rose-t bántaná, ha Rose-t, az pedig Alice-t. Egyszerűen nem tudok dönteni – ecseteltem neki a problémámat, de ő csak mosolygott.

- Arra nem is gondoltál, hogy van egy harmadik opció is? – kérdezte, és megajándékozott kedvenc, féloldalas mosolyommal.

- Kérjem fel mindkettejüket? – értetlenkedtem.

- Kérd fel Stacyt – javasolta, és jót kuncogott azon, hogy ez nekem eszembe sem jutott.

- Mire mennék nélküled? – kérdeztem vidáman, majd megcsókoltam.

- Anya, én mit fogok felvenni az esküvőtökön? – kérdezte Sara.

- Majd egyik nap elmegyünk, és nézünk neked egy gyönyörű szép koszorúslányruhát – mondtam neki mosolyogva, amitől megnyugodott, és vissza is fordult a játékaihoz.

- Ezek szerint megvan a koszorúslányod – szűrte le a lényeget a vőlegényem.

Olyan szokatlan még ez a szó számomra. Bár a férj szó még inkább.

- Igen, de Alice és Rose is azok lesznek, ha elfogadják a felkérést – vázoltam fel az elképzeléseimet.

- Miért ne fogadnák el? – kíváncsiskodott Edward.

- Rose-ban biztos vagyok, de félek, hogy Alice haragszik, amiért nem engedem, hogy ő szervezze az esküvőt – mondtam kissé elkenődve, mert nem akartam senkit sem megbántani, de Alice túl sokat tervezett az esküvőre, nekem pedig nem tetszett.

- Nem haragszik, amióta volt egy látomása – nyugtatott.

- Mit látott? – érdeklődtem türelmetlenül.

- Azt nekem sem mondta el, de azt tudom, hogy nem haragszik.

Örültem neki, hogy barátnőmet még sem bántottam meg. Este lefekvés után elkezdtem gondolkodni, hogy milyen legyen a ruhám. Nem nagyon volt konkrét elképzelésem, csak annyi, hogy nem boltit akarok, és szeretném, ha egyszerű, mégis gyönyörű lenne.

Eldöntöttem, hogy holnap felhívom Alice-t, hátha tud nekem ebben segíteni. Biztos örülni fog, hogy nem zárom ki a teendőkből, csak a szervezést nem akarom rábízni. Ki tudja, kiket hívna meg? Lehet, idecsődítene minden vámpírt, akit csak ismer.

- Edward, holnap beszéljük meg a vendéglistát is – mondtam félálomban.

Arra nem emlékszem, hogy mit felelt rá, mert elnyomott az álom. Eléggé kimerülhettem a gondolkodásban. Kissé a fejem is megfájdult, annyira megerőltettem, hogy melyik, majdnem sógornőmet kérjem fel tanúnak. Ha nincs Edward, akkor biztos, migrént is kapok. Amikor ilyen emberi dolgok jelentkeznek rajtam, kicsit mindig elszomorít, hogy félig meddig ember maradtam.

Másnap Rosalie és Emmett vigyázott Sarára, mert a nagyszülők és Alice dolgoztak, Jasper pedig valami iratot intézett Edwardnak az esküvőre. Mielőtt elindultunk volna termet keresni, próbáltuk összeszámolni, hogy mennyien leszünk az esküvőn, mert így könnyebb lesz helyet találnunk. Velünk együtt leszünk huszonketten, amiből összesen -Sarával együtt- csak nyolc lesz ember. Szép kis arány- jegyeztem meg magamban.

Nem találtuk a megfelelőt helyet, így arra jutottunk, hogy megkérdezzük Esmééket, hogy tarthatnánk-e az udvarukon. Mielőtt még hazaindultunk volna, beültünk egy kávézóba, és míg én rendeltem egy narancslevet, Edward felhívta Esmét, aki boldogan egyezett bele az ötletünkbe. Miután ezt is elintéztük, elmentünk megrendelni a meghívókat, hogy időben ki tudjuk őket küldeni, bár mindenki tudta, hogy mikor lesz. A templomba is beugrottunk, és rávettük az atyát, hogy a Cullen-ház udvarán tartsa a szertartást. Miután Edward egy kis pénzt csúsztatott a zsebébe, nem kellett tovább győzködnünk. Felháborító, hogy már a papok sem tisztességesek, és ők prédikálnak, hogyan térjünk a jó útra.

- Nyugodj meg! – kérte Edward mosolyogva, amikor kiléptünk a templomból.

- Nem vagyok ideges – hazudtam könnyedén.

- Valóban? – kérdezte, miközben csúfondárosan mosolygott. – Akkor miért átkoztad már el gondolatban legalább százszor a papot?

- Hallottad a gondolataimat? – hitetlenkedtem, és a dühöm azonnal elszállt.

- Mondtam már, hogyha dühös vagy, akkor ellökődik a pajzsod, és olyankor hallom, amit gondolsz – magyarázta, és közben diadalittasan mosolygott.

Örültem annak, hogy csak néha hallja a gondolataimat, bár eddig nagyon jól elvoltam velük egyedül is. Innen már nem mentünk máshova, csak haza. Időközben Alice is végzett, amire abból jöttem rá, hogy a kocsija ott parkolt Rose-é mellett.

- Sara? – kérdeztem a teraszon ácsorgó Rose-t és Emmettet.

- Alice kizavart minket, mert valami fontos dologról kell beszélnie a szintén jövendő mondó unokahúgával – mondta kissé mérgesen Rose.

Halkan benyitottam, hátha elcsípek valamit abból, amiről beszélgetnek.

- Sara erről ne beszélj anyuéknak – kérte Alice Sarát.

- Mert nem örülnének neki, ha megtudnák? – kíváncsiskodott a kislányom.

Lehet, hogy külsőre inkább Edwardra hasonlít, viszont a természetét tőlem örökölte. Sosem elégedett meg annyi információval, mint amennyit megosztottunk vele.

- De nagyon fognak neki örülni, de akkor lesz csak igazi öröm, ha erre maguktól jönnek rá – magyarázta a hihetetlenül értelmes lányunknak.

- Én nem fogom elrontani a meglepetést – ígérte neki Sara.

Pont vissza akartam osonni a többiekhez, amikor megszólított Alice. A francba, lebuktam!

- Nyugodtan bejöhetsz, már befejeztük – dugta ki a fejét az ajtón.

- Nem hallottam semmit – füllentettem azonnal.

- Tudom, hogy ez nem igaz, és azt is, hogy a hallottak nem elegek ahhoz, hogy rájöjj a meglepetésre – mondta fülig érő vigyorral az arcán.

Kicsit mérgelődtem, amiért titkolóznak előttem, de nem is foglalkoztam ezzel tovább, mert Rose és Emmett is bejött. Mindannyian leültünk a nappaliba, és végre megkérdeztem tőlük, amit tegnap találtam ki.

- Alice, Rose! Szeretnélek megkérni valamire titeket. Lennétek a koszorúslányaim? – kérdeztem őket mosolyogva.

- Bella, ez nem kérdés! Természetesen vállaljuk – mondta vidáman Rose, és felállt, hogy megöleljen.

- Naná! Már tudom is, milyen ruhánk lesz! – Ölelt át Alice is.

- Akkor, ha már a kérdéseknél tartunk – kezdtem. – Én saját mennyasszonyi ruhát szeretnék, és kellene egy kis segítség a tervezésben, és egy varrónő keresésében, aki ennyi idő alatt elkészíti. Tudnál ebben segíteni? – fordultam kérdésemmel Alice-hez.

- Természetesen – felelte, majd bele is lendült. – Holnap Edward menj el itthonról, hogy megtervezzük a ruhát! Holnapután megvesszük az anyagokat, én pedig megvarrom.

Kicsit megdöbbentem a menetrendtől, de tudtam, hogy csak így lesz kész időben a ruhám. Miután elmentek, Edwarddal közösen játszottunk Sarával, bár egyszer ott hagytam őket, hogy felhívjam az egyik esküvőszervező ismerősömet, hogy a díszítést rábízzam. Természetesen vállalta, miután ezt elintéztem, egy zenekarral is egyeztettem. Szerencsére rengeteg ismeretségre tettem szert a munkám kapcsán, így az énekes boldogan írta be a határidőnaplójába az esküvő időpontját. Alig tudtam elhinni, hogy egy nap alatt ennyi mindent sikerült elintézni.

Viszont a neheze csak másnap következett. Alice-nek és nekem is teljesen mások voltak az elképzeléseink a ruhámat illetően. Ő olyan igazi csajos, tüllös ruhát tervezett, míg én valami szolidabbra gondoltam.

- Bella, ennyi erővel farmerben is oltár elé állhatnál – győzködött a saját igazáról.

- Egyezzünk meg! – kezdtem. – Marad az én elképzelésem a csipkével, de ide – rámutattam a rajzra – tehetünk egy masnit, és olyanra csinálhatod a hajam, amilyenre csak akarod.

Alice egy pár pillanatig gondolkozott, és szerintem az ajánlatomat fontolgatta.

- És rám bízod a díszítés vezénylését – alkudozott.

- Rendben! – egyeztem bele, hogy végre megvacsorázhassak.

Egész álló nap a ruhámat próbáltuk elkészíteni, és végre sikerült megrajzolnunk egy olyat, ami mindkettőnknek tetszik.

Edward csak azután ért haza a ,,száműzetésből”, miután lefektettem Sarát, és elment Alice.

- Az a nő egy zsarnok – panaszkodtam neki, amikor beültünk a kádba.

- Ne aggódj, hamarosan túl leszel rajta – nyugtatott, és elkezdte masszírozni a vállamat.

Nagyon jól esett, mert két nap alatt annyi mindent intéztem el, mint más egy hónap alatt. Vámpírság ide, vámpírság oda, emberi felem megérezte ezt a kétnapnyi hajtást.

- Ne engedd, hogy ennyi mindent zsúfoljak bele legközelebb negyvennyolc órába – kértem, amikor már a takaró alá bújtunk be.

- Vigyázni fogok rád, és nem hagyom, hogy túlhajszold magad – ígérte, majd szorosan magához vont.

A következő napokban kicsit lazítottam, így a dekoráció kiválasztását elcsúsztattuk, viszont a ruhához megvettük az anyagokat, és Alice le is mért. Még egyszer át akarta beszélni a ruha apróbb részleteit, és bár tudtam, hogy sürget az idő, de megkértem barátnőmet, hogy várjunk vele néhány napot.

Időközben felkértem Stacyt tanúmnak, amit boldogan fogadott el, és pont akkor lépett ki a vizsgálóból, így el tudta mondani, hogy végre kiderült a baba neme. Neki is kislánya lesz, bár ő sokkal később mutatta meg magát, mint Sara. Azt is elmesélte, hogy már névötlete is van. Kíváncsian kérdeztem rá, hogy mi, és alig tudtam visszafojtani a kuncogásomat, amikor közölte, hogy valószínűleg Isabellának fogják hívni a kicsit. Szerencsére hamar letette utána a telefont, így nem tűnt fel neki, hogy milyen jól szórakozom a névötletükön.

Pont a Cullen-ház felé tartottam, mivel ott volt Edward is és Sara is. Amikor beléptem, mindenki rám kapta a tekintetét, mintha valamiféle csoda lennék. De nem foglalkoztam velük, inkább kihasználtam az alkalmat, hogy Carlisle itthon van.

- Carlisle, beszélhetnénk? – kérdeztem tőle, amikor beljebb léptem a nappaliba.

- A dolgozószobám megfelel? – érdeklődte, miközben felállt a kanapéról.

Csak bólintottam, és miután üdvözöltem a lányomat és Edwardot, utána indultam.

- Valami baj van? – aggodalmaskodott azonnal.

- Semmi gond nincs – feleltem őszintén. – A balesetem óta, amikor olyan sokáig a kórházban voltam, én nagyon megszerettelek, és mindig úgy gondoltam rád, mint második apámra. Miután Charlie meghalt, és újra a családotokkal lehettem, te apám helyett lettél apám, így számomra egyértelmű, amit kérni szeretnék tőled.

- Bella, ne csigázz! Kezdek aggódni – szakított félbe.

- Az esküvőn odakísérnél az oltárhoz? – nyögtem ki végül nagy nehezen a kérdésemet.

Carlisle-nak kellett egy kis idő, míg rendezte érzelmeit. Láttam rajta, hogyha ember lenne, akkor azzal lenne elfoglalva, hogy a könnyeit visszafojtsa.

- Köszönöm a kedves szavakat, és szeretném, ha tudnád, hogy én is rég a lányomnak tekintelek, így külön öröm számomra, hogy én kísérhetlek oltár elé, életed egyik legmeghatározóbb napján – felelte meghatódva.

Felállt, hogy megölelhessen. A pillanatot egy halk kopogás törte meg.

- Bella, valami baj van Sarával – mondta feszülten Esme.

Amint elhangzott ez az egy mondat, amitől mindig is rettegtem, vámpírsebességgel termettem a lányom mellett, aki Edward ölében ült.

- Mi történt? – kérdeztem Edwardot.

- Nem tudom – felelte idegesen. – Nyugodtan játszott, utána egyszer csak megszédült.

- Anyához akarok menni – jelentette ki határozottan.

Kérésének azonnal eleget tettünk, és Edward átültette őt az ölembe. Carlisle is leért az emeletről, ami azért tartott neki kicsit tovább, mert hozta a táskáját is.

- Fáj valamid? – kérdezte Sarától.

- Nem. Csak nagyon rossz – felelte, és valóban nagyon rosszul érezhette magát, mert a szeme is könnyes lett.

Rettentő tehetetlennek éreztem magam, mert nem tudtam neki segíteni. Carlisle megvizsgálta, majd mosolyogva kérdezte meg Sarától, hogy:

- Mit ettél ma? – hangja kissé vádló is volt.

- Ettem levest, csokit, cukrot, pogácsát, lekváros szendvicset, banánt, meg nápolyit – felelte büszkén, és vidáman.

- Elrontotta a gyomrát? – kérdezte Edward az apjához fordulva.

- Az elhangzottak alapján igen – mondta megkönnyebbülten. – Jobban lenne, ha ki tudná adni magából, és szerintem a hányingerre gondolt, amikor azt mondta, hogy nagyon rossz.

Meg tudtam érteni őt, hiszen még tisztán él bennem, milyenek voltak a rosszulléteim, amiket a terhesség okozott. Újra előtörtek bennem azok a képek, amikor először megmozdult, ahogy növekedett a pocakom. Emlékeimből Edward hangja rángatott ki.

- Legközelebb jobban figyeljetek oda, mit eszik! – figyelmeztette a családját.

Jasper furcsán nézett rám, és csak remélni tudtam, hogy nem érzékelte a belőlem áradó szomorúságot, amit a vámpírságom okoz.

Már csak két hét volt hátra az esküvőig, amitől egyre izgatottabb lettem. Ideges is voltam, mivel a ruhám még sehogy sem állt, a koszorúslányoknak még szintén nem vettük meg a ruhákat, és a dekoráció színében sem tudtunk még dönteni. Teljes káosz volt, és bennem már az is megfordult, hogy mondjuk le, majd megesküszünk a nyáron.

- Bella, akármi is legyen a díszlettel, vagy a ruhákkal, te két hét múlva oltár elé fogsz állni! – ripakodott rám Alice, majd hozzátette: - Muszáj.

- Alice, ez az én esküvőm, miért ilyen fontos, hogy most tartsuk? Nem mindegy, mikor leszek a felesége? – kérdeztem kissé ingerülten.

A napokban eléggé feszült, és ideges voltam, ami szerintem teljesen érthető. Amikor Alice közölte, hogy elölről kell kezdenie a ruhámat, mert valamit elrontott, kisebb hisztériás rohamot kaptam, és Jazz képességére volt szükségünk, hogy lenyugodjak, utána pedig nem győztem bocsánatot kérni Alice-től, amiért olyan otrombán viselkedtem vele.

- Bella, legyen elég annyi, hogy most kell összeházasodnotok – kérte sokkal kedvesebben, mint az előbb.

Az utóbbi napokban nagyon megértő volt velem, amit nem is tudtam tovább bírni anélkül, hogy rákérdeznék.

- Alice, miért viseled el a hülyeségeimet? Másnak már réges-rég leszedted volna a fejét, ha így beszél veled – adtam hangot a kíváncsiságomnak.

- Megértem, hogy ideges és feszült vagy. Én is az voltam az esküvőm előtt – magyarázta kedvességének okát, ami engem nem győzött meg száz százalékosan.

Ezzel nem is foglalkoztam tovább, inkább próbáltam a színeket illetően végre dűlőre jutni. Persze Edward sincs itt, hogy segítsen, ráadásul azt mondta, ez az egy, amibe nem fog bele szólni. Már órák óta a prospektust nézegettem, amikor végre döntöttem.

- Alice sikerült! – közöltem vidáman. – Bézs és arany.

- Tökéletes! – nyúlt a prospektusért, és a neten azonnal meg is rendelte, így hétvégén csak be kell menni értük az üzletbe.

Délelőtt a virágkötő is felhívott, hogy közölje, minden időben kész lesz, és emiatt ne aggódjak. Alice megnyugtatott, hogy jövő hétre a ruhám is kész lesz, így talán lesz egy pár nyugisabb napom. Barátnőm korán elment, így egyedül voltam otthon, amikor megérkezett Sara és Edward.

- Anya, nézd mit csináltam neked – lelkendezett, és a kezembe nyomott, egy képet, amin az ő festékes tenyérlenyomatai voltak.

- Nagyon szépen köszönöm, Kicsim! Ez igazán gyönyörű – dicsértem meg.

- Apa, holnap neked is csinálok – ígérte Edwardnak.

Megmutattam neki, hogy melyik szín mellett döntöttem, és vidáman közölte, hogy bízott a páratlan ízlésemben, így ő egy percig sem aggódott.

Az esküvő napjára minden készen volt, és meg kell, valljam idegileg teljesen kikészített ez a másfél hónap, míg megszerveztük az esküvőt. Tegnapelőtt ismét ott tartottam, hogy lemondom az egészet, vagy megszököm, vagy Edwarddal elmegyünk Vegasba.

- Boldog Valentin napot! – súgta Edward a fülembe.

- Neked is Boldog Valentin napot! – feleltem kissé álmatag hangon.

Pár pillanatig még feküdtünk egymás mellett, majd elérkezett az idő, hogy felkeljünk, hiszen el kell készülnünk az esküvőnkre.

- Az oltárnál találkozunk – búcsúztam tőle az ajtóban.

- Már alig várom, Mrs. Cullen – felelte egy csók kíséretében.

Alig, hogy Edward elment, megérkeztek a Cullen család női tagjai, akik nálunk fognak készülődni, míg a fiúk a Cullen-házban.

- Sarával majd azután foglalkozunk, hogy felkelt a délutáni alvásból – kezdte Alice. – Először Rose, aztán én, majd Esme, végül pedig Bella fog elkészülni. Mindenkinek megfelel ez a sorrend?

- Amíg Alice velem foglalkozik, addig te fürödj meg és mosd meg a hajadat – utasított most Rose.

Csak bólintottam, és míg a lányok szépségszalont csináltak a nappaliból, addig mindent előkészítettem a fürdéshez.

- Míg rám kerül a sor, játszok Sarával – mondta Esme és követte unokáját a gyerekszobába.

Ahogy beültem a kádba, egyre izgatottabb lettem. Kezdett bennem tudatosulni, hogy néhány órán belül Edward felesége leszek.

Amy két nappal ezelőtt telefonált, hogy közbejött neki valami, így nem tud előbb érkezni, csak a ceremóniára fog befutni. Sajnáltam, hogy nem tudunk már az esküvő előtt beszélni, viszont boldog voltam, hogy itt lesz, és csak miattam.

Nem kapkodtam a fürdéssel, végülis még Rose-on kívül ketten voltak előttem. Amikor elkezdett kihűlni a víz, felengedtem egy kis forróval, hogy újra kellemes meleg legyen. Gőzöm sincs, mennyit ülhettem a kádban, de Alice mondata alapján nem tartom kizártnak, hogy elaludtam.

- Bella, most kezdek Esméhez, Sarát pedig megebédeltettük és lefektettük. Nem akarlak sürgetni, de lassan kiszállhatnál. Legalább három órája áztatod magad – közölte, és hallottam a hangján, hogy mosolyog.

Biztos vagyok benne, hogy elaludtam, ami nem is csoda, mivel a héten alig aludtam valamit. Az utóbbi napokban túl feszült és ideges voltam az esküvő miatt, így nem nagyon jött össze a pihenés. Edward mindent megpróbált elkövetni, hogy ellazuljak, de most még ő is kevésnek bizonyult. Szégyellem magam, mert amióta megkezdődött az egész felhajtás, nem is voltunk úgy együtt. Ő próbálkozott, bízva abban, hogy attól ellazulok, de mindig túl fáradt és kimerült voltam hozzá. Nem vetette a szememre, nagyon megértő volt, és azt mondta, hogy szerinte túlvállaltam magam. De megfogadtam, hogy a nászéjszakánkat különlegessé fogom tenni. Beszereztem egy igen szexi harisnyakötőt, amit a mennyasszonyi ruhám alá fel is fogok venni, hogy legyen miért lehámoznia rólam azt a –valószínűleg- gyönyörű ruhát.

Gyorsan kiszálltam a kádból, jó alaposan megtörölköztem, és a hajamat is megszárítottam. Felvettem egy köntöst, és megkerestem a lányokat, akik a nappaliban ücsörögtek. Alice épp az utolsó simításokat végezte Esmén, amikor beléptem. Mindannyian gyönyörűek voltak. Alice igazán kitett magáért, és bíztam benne, hogy engem is ugyanolyan széppé varázsol majd, mint magukat.

- A hajaddal kezdjük, majd jöhet a smink, utána pedig a ruha – ismertette a menetrendet, és közben mindent előkészített a fodrászkodáshoz.

- Valami lazább konty jól állna neki – javasolta Rose.

- Néhány tincs ki is lóghatna – vetette fel Esme.

- Bella? – kérte ki a véleményemet Alice, amin eléggé meglepődtem, mivel ez nem vall rá.

- Ezt rád bízom, hiszen megegyeztünk, és tudom, hogy minden tőled telhetőt megteszel majd, hogy tökéletesen nézzek ki – feleltem.

Alice pár percig az arcomat fürkészte, majd neki is látott a hajam elkészítésének. Többször is próbálta a látomásait segítségül hívni, így igyekezett egy olyat alkotni, ami -látomása szerint- nekem is tetszene. Körülbelül egy óráig babrált a hajammal, de nem engedte meg, hogy megnézzem. Miután végzett a frizurámmal, hozzálátott a sminkeléshez is, amiből szintén nem láthattam semmit. Ez körülbelül még egy órát vett igénybe, majd előkerült a ruhám is. Miután rám adták, csukott szemmel kellett bebotladoznom a hálómba, hogy az egész alakos tükör előtt szemlélhessem meg magamat.

A hajam ki volt engedve, amit eddig is éreztem, viszont így már láthattam a loknikat is, és a kis minikonty szerűt a fejem tetején, amibe kis virágok voltak tűzve. Elégedett voltam a hajammal. Ezután a sminkemet vettem alaposan szemügyre. A sminkemben az arany szín dominált. Alice tökéletes munkát végzett. A ruhámat is most láttam először, mert Alice nem engedte, hogy megnézzem. Egyszerű fehér, ujjatlan ruha volt, amit a csipke dobott fel. Olyan volt, mintha a csipke második ruhaként lenne rávarrva. Alice a csipke hosszát úgy szabta, hogy kisebb uszályt képezzen, aminek hosszával megegyezett a mellem alatt kötött masni szárainak a hossza. Nem is értem, hogyan lehet egy ennyire egyszerű ruha, ennyire gyönyörű.

- Gyönyörű vagy – szipogta Esme, aki könnyek nélkül zokogott.

- Alice, gratulálok – mondta mosolyogva Rose.

- Bella, hogy tetszik? – kérdezte feszülten Alice.

Tekintetemet elszakítottam a tükörképemről, és feléjük fordultam.

- Szerintem olyan mesésen szép, mint egy álom – mondtam meghatottan. – Köszönök mindent!

Pár perccel később Sara is felébredt, és Alice rá is ráadta a koszorúslány ruhát, ami teljesen egyforma volt az övével és Rose-éval. Miután elkészültünk, el is indultunk a Cullen ház felé. Én Esmével mentem, míg a lányok az én kocsimmal követtek minket.

Edward mellett feküdtem, és a homok simogatta a bőrömet. Miközben a naplementét néztük, eszembe jutottak életem második legszebb napjának képei. Tisztán láttam magam előtt Edward arcát, amikor meglátott az oltár elé közeledve, emlékszem, milyen boldogsággal töltött el, amikor kimondta azt az egy szót. Nagyon jól sikerült az esküvő, és Edward az utolsó táncnál megsúgta, hogy hamarosan Jim is megkéri Tanya kezét. Eszembe jutott, hogy Sara mennyire féltékeny volt az esküvőn, hogy az apja többet foglalkozott velem, mint vele.

- Hiányzik a lányunk – mondtam Edwardnak.

- Nekem is – felelte kissé szomorkásan.

Imádtam Esme szigetét, és már egy hete itt voltunk. Nem kellett megszólalnunk, anélkül is tudtuk, hogy csak napok kérdése és hazautazunk. Igaz, két hetet terveztünk itt tölteni, de egyszerűen nem bírtuk ki Sara nélkül.

Amikor kiderült, hogy jövünk nászútra, nagyon meglepődtem, mert egyáltalán nem számítottam rá. Meglepetés volt a javából, de ereje teljesen eltörpült a későbbiek mellett.

Ilyenre képzeltem Bella haját, és ruháját:

http://media.boon.hu/images/testgabi/Eskuvoi_frizura_kepek_13.jpg

http://5mp.eu/webshop/termek_kep/alom-menyasszony/168%5B1%5D.jpg